Interjúkötet a Fidesz „lelkigondozójával”

Politikai ellenfeleink végső soron nem minket gyűlölnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztyénnek hiszünk és magyarnak gondolunk, holott mindez nem ad ilyen érzelmekre okot – fogalmazott Orbán Viktor azon a könyvbemutatón, amelyet tegnap rendeztek a Hold utcai református templomban. A Kairosz Kiadó Miért hiszek? sorozatának Mélység és magasság című interjúkötetéről volt szó, amely Balog Zoltánnal, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnökével készült.

Joó István
2006. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán a Budapesti Német Ajkú Református Egyházközség lelkipásztora volt, ám egyháza törvénye értelmében szüneteltetnie kell lelkészi szolgálatát, amíg országgyűlési képviselő. Az első parlamenti ciklusát megkezdő Balog Zoltán az emberi jogi bizottság fideszes elnöke. A mai legnagyobb ellenzéki pártnak nagy formátumú külső alakítója volt már a kilencvenes évek kezdete óta, különösen egyház-politikai szakértőként. Mindemellett a volt miniszterelnök, jelenlegi pártelnök jó barátja, és – úgy tudni – lelkipásztorként Orbán Viktor személyes keresztyén hitfejlődését is előmozdította.
„Miért érezte fontosnak Zoltán, hogy a közélet terepére merészkedjen már a kilencvenes évek elején?” – vetette fel a kérdést a Fidesz elnöke a Hold utcai gyülekezet otthonában. Orbán meg is válaszolta saját kérdését: szerinte azért, mert meglátta, hogy „a Fidesz olyan politikai erő volt a rendszerváltozás idején, amelyben az egyházpolitikát csupa olyan ember űzte, aki ellenséges volt az egyházakkal szemben, s ezen változtatni kellett”. Orbán Viktor ezért köszönetet mondott a polgári oldal nevében Balog Zoltánnak, hogy annak idején a párt emberi jogi és vallásügyi bizottságába belépve vállalta a missziós feladatot. Azt tudniillik, hogy „a polgári oldalon meghatározó súlyú legyen a keresztyén értékrendek alapján történő közéleti magatartás, ami tekintélyes részben az ő akkori döntésének köszönhető”.
A könyvbemutatón Szabó István Duna-melléki püspök méltatta Balog (a kötetben is tükröződő) papi rutint meghaladó, hitvalló keresztyénségét. Rámutatott, politikusként kamatoztathatja legendás „egybehangoló képességét” is. A püspök egyben felhívta az ünnepelt figyelmét arra is: országgyűlési képviselőként bizonyára több lesz a harca, mint a győzelme.
Orbán Viktor az új könyvről megállapította: „az interjúkötet alanya magáról beszél, de bennünket térít”. Az exkormányfő felidézte: 1998-ban a Fidesz-többségű parlament képviselői a Hold utcai templomból, áhítat után indultak el az Országgyűlésbe letenni a képviselői esküt. „Zoltán ma egy választásokon alulmaradt párt színeiben vezeti az emberi jogi bizottságot – folytatta –, nyilván úgy rendeltetett, hogy itt és most ilyen sokat tudjon tenni a jogaiktól megfosztott, becsületükben megsértett emberekért.” Orbán azt is mondta, a kötet segítségével felidézve saját, hitbe nem beleszületett, de afelé tartó nemzedékének a történéseit, a következő kérdés merült fel benne: „Ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, miért gyűlölnek bennünket ennyire…?” Így adta meg erre a feleletet: „Politikai ellenfeleink végső soron nem minket gyűlölnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztyénnek hiszünk és magyarnak gondolunk, holott mindez nem ad ilyen érzelmekre okot.” Balog Zoltán a kötet bemutatóján mindössze annyit mondott, nagyon erősen motiválta a könyvet, hogy a kérdező, Halász Zsuzsa katolikus: „Beszélgetni a közös hitről különös kihívás, a keresztyénség egysége számomra nagyon fontos dolog.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.