Ha udvariasak akarunk lenni, úgy kell fogalmaznunk: gyér érdeklődés kíséri a Szeretem Magyarországot Klub képeslevelezőlap-kiállítását az Erzsébet téren. Pedig volt ünnepélyes megnyitó, előzetes hírverés, illusztris személyiségek, minden mi szükséges kellék egy sikeres PR-akcióhoz. S lám, mégsem özönlenek a népek a belvárosba, hogy az egykori buszpályaudvaron megtekintsék azt a huszonötezer képeslapot, amelyet a szervezők állítása szerint az úgynevezett békés többség postázott, hogy bizonyságot tegyen a társadalmi-politikai békétlenség, „az utcai erőszak minden formája” ellen. Nem túl valószínű, hogy Geszti Péterék álmaiban hasonló látogatottsági mutatók szerepeltek volna, hiszen felhívásukban százezrek, milliók hasonló üzeneteit várták.
Huszonötezer képeslapot állítottak ki, vélhetőleg azért ennyit, mert a Fidesz november 4-i, nagy sikerű, erőszakellenes, békés demonstrációja után meghirdetett ellenakció eredményeként mindösszesen ennyi érkezett be. Pedig az előzetes várakozások arról is szóltak, hogy a „békés többség” levélözöne egyfajta reprezentatív felmérésként is szolgálhat majd.
De hát mi lehet a gond ezzel a felhívással, hiszen mai, békétlen világunkban igazán pozitív töltete lehet a békés többség kifejezésnek? Aki veszi a fáradságot, és – ha nem is a teljesség igényével, de – végigolvas pár szeretetteljes üzenetet a bemutatottak közül, képet formálhat arról, milyen szép, új világot képzelnek el a levélírók. Legyünk jóindulatúak: talán a szervezők sem olvasták el azokat a militáns sorokat, amelyektől hemzsegnek az Erzsébet téri tablók. Mintha csak valami furcsa, alternatív alkotmány alapjai körvonalazódnának egyfajta Kádár-nosztalgia égisze alatt, hisz a levélküldők zöme szeretné a demokratikus szabadságjogokat kiiktatni a közéletből. Úgy tűnik, a képeslapírók túlmennek a Kádár-rezsimen is, mivel a kommunista érában papíron rögzítette az alaptörvény a gyülekezési, a sajtó- és a szólásszabadságot, csak a gyakorlatban irtották minden megnyilvánulását. De mennyire másként lenne majd most, ha a „békés levélírók” vágyai teljesülnének. „Egy tüntetésmentes országot szeretnék a jelenlegi kormány oldalán” – írja valaki, mintegy összefoglalva a levélírók többségének követeléseit. „A Fidesz viselkedését mélyen elítélem”, „De a mocskos tüntetőket, akiket oly nagy szeretettel pártfogol Orbán úr, akik leszarják a nemzetet és hazát megtorlatlanul, és verik a rendőröket büntetlenül (sic!), eltörölném még a föld színéről is”. „Nyugalmat, békét akarunk, kitüntetni a rendőröket, akik véget vetettek a csőcselék zavargásának”. Íme egy kis ízelítő az ultrabékés levelekből. Aki azt hiszi, ezek csak kiragadott példák, súlyosan téved. Bárki meggyőződhet erről, ha pár percet szentel az üzenetlepedők tanulmányozására.
Ám legyünk igazságosak: nem pusztán Orbán Viktor, az ellenzék és a csőcselék szinonim fogalmainak az ócsárlása uralja a terepet. A még hivatalban lévő miniszterelnököt a legdurvább dicséretekkel halmozzák el az üzenőtáblákon. Sőt bőséggel jut a szóvirágokból hűséges fegyverhordozójának, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynak is. „Magyarországot szeretem, Gyurcsány urat imádom. Kitartást (!) kívánok és semmilyen (sic!) nyomásnak ne engedjen. Irma” „Szeretem Magyarországot, szeretem Budapestet, szeretem a miniszterelnök urat… Klári” Vajon ki is lehet ez a szemérmes, vezetéknév nélküli Klári, vetődhet fel sokakban. Ám nincs időnk elmerengeni eme családi dilemmán, mert máris ráirányul tekintetünk az olyan, szívhez szóló mondatokra, mint hogy „Erőt, egészséget és sok sikert kívánok Gyurcsány miniszterelnök úrnak és a koalíciónak Pécsről”. Előfordul persze, hogy nincsenek tisztában a megfelelő titulussal, így „tisztelt miniszter urat” arra kérik, „ne adja fel, s ne hagyja el a magyar népet”. Gergényire akár féltékeny is lehetne Gyurcsány, oly sokan szólítják meg írásban a viperaprefektust. „Rendőröket szíveskedjenek megdicsérni, megérdemlik. Csak így tovább, rendőrök!” „Rendőrfőnök úr! Isten áldása szálljon (sic!) önökre! Gyurcsány is segítsen önöknek!” – írja egy rendszerető ember.
A látogató minden grafológiai előtanulmány nélkül sem szabadulhat a gondolattól, hogy igen sok kézírás kísértetiesen hasonlít egymásra. Mintha a lapok jelentős részét néhány tucatnyi, beavatott fürge ujj írta volna. Ugyanígy a szóhasználat is több mint pikáns párhuzamokat mutat. Az egyik lapon például „Békét, nyugalmat, összefogást, építést és nem rombolást akarunk” szerepel, egy másikon „Nyugalmat, békét és összefogást, építést és nem rombolást akarunk” mondatot olvashatjuk. A huszonötezer levél jelentős részének a szókincse másutt is egyezéseket mutat – a „tűnjön el a közéletből” szófordulat és az „elég volt a tüntetőkből” refrénszerűen ismétlődik. Miként az idézőjelekkel is bőkezűen bánik az önjelölt csendes többség. A tüntetők előtt a békés jelzőt szinte mindenütt macskakörmök kísérik, de van, ahol a népet is idézőjelbe teszik. Feltűnő, hogy az aláírások a legtöbb levélről hiányoznak, vagy ha vannak, csak keresztneveket (lásd Irma, Klári) vagy a leggyakoribb családneveket olvashatjuk, mint Kiss vagy Németh. De van itt Schneider Fáni és Troppauer Hümér is. A szabad véleménynyilvánítás jegyében.
origo.hu
Fiatal édesanyákat zaklat egy férfi Makón
