Itt a Mikulás-hossz

Erőteljes emelkedéssel zárta a napot a BUX. Az index napi csúcsán lépett a partvonalon túlra, azaz 2,7 százalékkal múlta felül előző záróértékét. A szárnyalás fő oka a 29 milliárd forintos forgalom, valamint a vezető részvények, azon belül is a Magyar Telekom és az OTP jelentős drágulása volt.

2006. 12. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég még azon keseregtek a befektetők, hogy az ilyentájt szokásos, a tőzsdei szlengben Mikulás-hossznak nevezett időszak elkerüli a magyar piacot, de lám, tegnap bekopogtatott a fehér szakállú, bár némileg korábban, mint az a naptárban meg van írva. A korai Mikulás-ajándék meghozta az emelkedést a magyar tőzsde számára. A parkett tegnap a vevők ajánlataitól visszhangzott, a BUX-ot mintha madzaggal húzták volna felfelé, úgy emelkedett. A reggeli 22982 pontról az index 23557 pontra ugrott. A napi csúcsán záró – 2,7 százalékot emelkedő – BUX-ra nagy hatást gyakoroltak a vezető részvények, melyek iránt igen komoly érdeklődés mutatkozott. Jól mutatta a vevői nyomást a forgalom 29 milliárd forintos mérlege is.
A vezető részvények mellett igen jelentős növekedést produkált néhány kis forgalmú papír is: az Egis, az FHB és a BIF. A blue chipek táborából az OTP és a Magyar Telekom ára emelkedett a legjobban, de felfelé mozgott a Mol és a Richter kurzusa is. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. jelezte, hogy a lakossági értékesítés lezárása után megmaradt 1733566 darab Mol-törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) ma aukciós értékesítés keretében ajánlja fel. A bankközi devizapiacon a forint kilenchavi csúcsára erősödött az euróval szemben, a magyar fizetőeszköz árfolyama napközben átlépte a 255-ös határvonalat. A nap végén a forint 255,20–255,50-es szinten stabilizálódott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.