Az említett, bérezésre vonatkozó megállapodás határozatlan időtartamú, így ma is hatályos, meghosszabbítására nincs szükség – közölték érdeklődésükre a MÁV-nál arra válaszolva, meghosszabbították-e a reprezentatív vasutas-szakszervezetek vezetőinek bérezéséről 2002 végén kötött megállapodást. A 2003. január 1-jétől hatályos egyezség eredetileg azt mondta ki, hogy az a reprezentatív szakszervezetek, valamint a MÁV között létrejött együttműködési megállapodás hatálya alatt nem mondható fel, amely három évre szól.
*
Emlékezetes, a vasutasok körében óriási felháborodást váltott ki, illetve a vasúti érdekvédelem hitelességét alapjában vonta kétségbe az a titkos megállapodás, ami teljes munkaidőre való kikéréssel a humánpolitikai vezérigazgató-helyettes szervezeti egységébe helyezte a vasutas érdekvédőket. Ennek megfelelően alakultak a bérek is, így az első számú vasutas érdekvédők – a Vasutasok Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete elnökei, valamint a Mozdonyvezetők Szakszervezetének két ügyvezető alelnöke – már 2003-tól havi hét-nyolcszázezer forintot kaptak a MÁV-tól. A megállapodás még ötvenhét szakszervezeti tisztségviselőt érintett több százezer forintos fizetéssel.
A szakszervezeti vezetők bérezését – ugyanúgy, mint a MÁV-dolgozókét – a munkaköri értékelések alapján alakították ki – közölték a MÁV-nál. Konkrét összegre vonatkozó kérdésünkre nem válaszoltak, mindössze arra utaltak, hogy „a szakszervezeti tisztségviselők alapbére jellemzően a vasúti vezetőkre vonatkozó bérkategóriák szerint alakul”.
Korábban egyébként „a vasút történelmi átalakításának szakmai munkájával” magyarázta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, hogy a 2005-ben 175 milliárd forintos veszteséggel záró MÁV kilencvennégy felső vezetőjének évi jövedelme meghaladta a kétmilliárd forintot. A három vezérigazgató-helyettes, az öt üzletágvezető, a projektigazgató és a szolgáltatási igazgató havi minimális személyi alapbére 1,2 millió forint volt, amihez százszázalékos prémium járult. Ehhez jött még egy szolgálati gépkocsi, a korlátlan mobiltelefon-használat és éves ötmillió forintos életbiztosítás, amire évente százmillió forintot költöttek. A szakszervezeti vezetők bérét felsőfokú végzettségükkel és azzal indokolták, hogy a MÁV történelmi átalakításához nekik „ugyanúgy asszisztálni kell”.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!