Jövőre már tőzsdén az Orco-csoport?

Munkatársunktól
2006. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több szempontból is sikeres évet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – nyilatkozta Szalay-Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke. Sikeresnek nyilvánítható a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetése, másrészt a tőzsde – 2005 után – 2006-ban is rekordárbevételt könyvelhet el. A nyugdíj-előtakarékossági számláról a BÉT elnök elmondta, hogy több mint tízezer számla nyitása ment végbe december végéig, így a korábbi várakozásokat beváltotta a tőzsdei kezdeményezés.
Szalay-Berzeviczy Attila jelezte, hogy az idei hat tőzsdei kivezetést nem kompenzálta az a három tőzsdei bevezetés, amiket állami támogatással sikerült megvalósítani. A tőzsde vezetése a 2007-es évtől több bevezetést, és kevesebb kivezetést vár. Már az első félévben az Orco-csoport magyarországi tőzsdei megjelenésére lehet számítani. Arra a kérdésre, hogy a TriGránit bevezetéséről mit lehet tudni, Szalay-Berzeviczy Attila azt nyilatkozta, hogy a BÉT számára fontos lenne, ha az egyik legnagyobb magyar cég megjelenne a hazai parketten.
Pál Árpád, a BÉT vezérigazgatója évértékelő beszédében hangoztatta: csaknem 20 százalékos növekedéssel, 3,2 milliárd forintos rekord árbevételt ért el az idén a tőzsde, nyeresége – a tavalyi évhez hasonlóan – várhatóan 2,4 milliárd forint körül alakul 2006-ban is. A BÉT az idén utoljára mentesült a társasági adó megfizetése alól, jövőre 16 százalékos adót fizet, a négyszázalékos szolidaritási adót már az idén szeptembertől átutalja a magyar tőzsde. Mindezek következtében 2007-ben várhatóan csökken a börze nyeresége. A pesti parketten forgó részvények kapitalizációja több mint kétezermilliárd forinttal emelkedett, 2006 végén meghaladta a nyolcezermilliárd forintot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.