Németországban első alkalommal sikerült úgy beültetni szívbillentyűt, hogy az orvosok nem nyitották meg a beteg mellkasát, hanem speciális katéter segítségével juttatták be a szívbe – adta hírül a távirati iroda. A Die Welt című német lap on-line változata szerint a jövőben a hasonló beavatkozásokat várhatóan egy óra alatt elvégzik. A műtétet Münchenben hajtották végre egy 14 éves szívbeteg fiún. Rüdiger Lange professzor, a német szívközpont igazgatója arról számolt be, hogy a kétórás operáció az előzetes tervek szerint zajlott le. Az orvosok a pótbillentyűt a verőérbe helyezett katéteren keresztül tolták el a szívig. Az eszközt úgy illesztették a helyére, hogy közben dobogott a szív, és a beavatkozáshoz se a lélegeztető-, se a szívgépet nem kellett bekapcsolni. A műtétet több mint 25 országból 250 orvos – egy szimpózium résztvevői – élő adásban, a képernyőn nézhette végig.
A jövőben a hasonló operációk elvégzése után egy nappal már hazamehetnek a páciensek – mondta Lange professzor.
Az új módszert Londonban fejlesztették ki, és a kanadai Toronto után az európai kontinensen először Münchenben alkalmazták. Egy másik páciens esetében komplikációk léptek fel, ugyanis a billentyűt csak 22 milliméter átmérőig tudják katéterrel beültetni. Az ennél nagyobb méret miatt az ő esetében meg kellett nyitni a mellkast, és speciális eszközzel, egy hatalmas injekciós tűvel közvetlenül a működő szívbe fecskendezték a billentyűt – olvasható a Die Welt on-line változatában.

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét