Karácsonykor sem tétlenkedtek az E.ON kézilabdagála All Star-mérkőzésének kapitányai, Tóth Tímea (Ászok) és Gál Gyula (Királyok), hiszen választásuk nyomán december 25-én az irányítókkal, az ünnep második napján pedig a beállósokkal bővültek a gálán pályára lépő sztáregyütteseik. A Ferencváros átlövője, aki nemrég tért haza a svédországi Európa-bajnokságról, nehéz döntés előtt állt, hiszen a világ legjobb játékosa, Görbicz Anita, illetve Siti Eszter között kellett választania, akivel viszont hosszú évekig együtt játszott. Végül a győriek labdaművészére voksolt, így Siti ezáltal Gál Gyula együttesét erősíti majd. Meglepetést keltett viszont, hogy utóbbi Buday Dániel „ellenében” Császár Gábor mellett döntött, alighanem csupán azért, hogy egy esetleges győzelem esetén még inkább megtalálhassa majd zrikáival Budayt az MKB-Veszprém öltözőjében.
A beállósok esetében tisztább volt a képlet, mivel Gál Gyula posztján a másik beválasztott kitűnőség, Mezei Richárd automatikusan Tóth Tímeához került, aki a női jelöltek közül habozás nélkül voksolt klubtársára, Szamoránsky Piroskára, ezáltal a Királyok csapata újabb dunaújvárosival bővült, Borbás Rita személyében.
Az All Star-választás ma Tóth Tímea legközelebbi „kollégáival”, a balátlövőkkel folytatódik.

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó