Egy nappal azután, hogy befejeződött az idei költségvetés módosításáról szóló szavazás, a parlament újra megindította a jövő évi büdzsé részletes vitáját. Minthogy a 2007-es költségvetés fő számait már a múlt héten elfogadta a parlament, a pártok tegnap mindössze a kiadások átcsoportosítására tett javaslataikat indokolhatták. Az ellenzék a kormány valótlan költségvetési kimutatásaival és az irreális előrejelzésekkel szembesítette Veres János pénzügyminisztert. Éles viták tárgyát jelentette az a 200 milliárd forintos pluszkiadás is, amelyet a december elsejei konvergenciaprogram rögzített, és amelyet az államadósság többletkamataira kényszerül kifizetni az ország a következő négy évben. Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kabinet soha nem adott hiteles adatokat a gazdaság helyzetéről. A 200 milliárd forinttal megnövekedett kamatkiadást az ellenzéki politikus a hiteltelen gazdaságpolitika következményének és a hazánk iránti bizalomvesztés árának nevezte. Válaszában Veres János mindössze a helytelen előrejelzésekben ismerte el a kormány felelősségét. Úgy vélte, a tényadatokat a kabinet minden esetben pontosan közölte, a prognózisok helytállósága pedig nem igazmondás kérdése. A kamatkiadásokkal kapcsolatban a pénzügyminiszter megismételte korábbi álláspontját, amely szerint a Magyar Televízió épületének ostroma után hazánk csak a korábbinál drágábban tudta piacra dobni az újonnan kibocsátott állampapírokat, s a zavargások így további terhet róttak az országra.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán