Világszerte négymilliárd mobil-előfizetővel számol a finn Nokia 2010-ben. A világ első számú mobiltelefon-társaságának vezérigazgatója szerint az internetes alkalmazások gyors terjedése miatt a növekedés a korábban vártnál gyorsabb lesz. E fejlődésből a Nokia is ki akarja venni a részét, arra összpontosít, hogy a mobiltelefon-technológiával minél gyorsabb hozzáférést biztosíthasson a hálózathoz. A Nokia előrejelzése szerint a meglévő készülékek cseréje teszi ki az idén a piac 65 százalékát, s az arány 2010-ben 80 százalékra szökik fel. A globális értékesítés már jövőre eléri a hárommilliárdot, míg a Nokia korábban ezt 2008-ra tette. Az előfizetők növekedésének több mint a fele várhatóan az ázsiai–csendes-óceáni térségből, főként Kínából és Indiából származik majd.
Az idei év harmadik negyedévében a világ mobilpiacán a Nokia és a Motorola – a két vezető gyártó – egyaránt növelte részesedését: a Nokiáé 32,5 százalékról 35,1 százalékra, míg a Motoroláé két százalékponttal 20,6 százalékra nőtt. A teljes ágazati eladások az egy évvel korábbi harmadik negyedhez képest 21,5 százalékkal 251 millió készülékre bővültek. Az ágazati harmadik, a Samsung, bár eladásait az időszakban egyhatoddal 30,6 millió készülékre növelte, részesedése a teljes mobilpiacon 12,2 százalékra csökkent. A piackutatók 2006 egészére 986 millió eladott készülékkel számolnak, kissé felfelé módosítva a korábbi, 960 milliós becslésüket.
Kínában egyre több a maroktelefon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!