Három területen nézett szembe komoly feladatokkal idén Magyarország és a baloldal; gazdasági, társadalmi és politikai kihívásokra kellett választ találni – vélekedett Lendvai Ildikó tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján. Az MSZP frakcióvezetője alapvetően pozitívnak tartja pártja képviselői teljesítményét, bár elismerte, a rendszerváltozás óta 2006-ban kellett a legsúlyosabb problémákkal szembenézni. Elsősorban a köznyugalmat érte példátlan támadás – közölte a politikus –, hiszen a radikalizmus komoly politikai tényezővé vált az utcán és egyes parlamenti pártok kommunikációjában. – Egyes történészek sikertelen puccskísérletként tartják számon az őszi eseményeket – fogalmazott Lendvai, aki szerint az ország kiállta a próbát. A gazdasági kihívásokra gyors kiigazítással, hiánycsökkentéssel és a felzárkóztatás programjával válaszoltak a kormányzó erők, amelyek eredményesek voltak, hiszen hazánk hitele a befektetőknél és a pénzügyi elemzőknél is javult. – A bizalom ára 4-5 százalékos reálbércsökkenés és a nemzeti össztermékhez viszonyítva 1,5 százalékos adóemelés – derült ki a frakcióvezető szavaiból.
Lendvai Ildikó szerint a demográfiai adottságok és a növekvő igények szétfeszítették a szociális ellátórendszert. A szocialista politikus a jövő legnagyobb feladatának a „partnerdeficit” (ez alatt azt értette, hogy a politikai partnerekkel való tusakodás túl sok energiát vont el a társadalmi partnerek keresésétől) ledolgozását tartja, amellett, hogy folytatják a reformokat is.
A partnerdeficit leépítése mellett azért az országnak más nehézségekkel is szembe kell majd néznie. Draskovics Tibor, az államreform-bizottság vezetője ugyanis jelezte, hogy elkészültek a kabinet további reformintézkedései, és az átalakításoknak most jön csak a java. Gyurcsány Ferenc szintén úgy fogalmazott (ezt évértékelő dolgozatában írta le), hogy a mögöttük álló fél év csupán a reformintézkedések nagy részének előkészítésével telt.
– Lendvai Ildikó szavaival ellentétben nem a baloldalnak volt kihívás 2006, hanem az embereknek – fejtette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Megállapította, Lendvai az értékelhetetlent próbálta értékelni, ugyanis az MSZP nem szerzett érvényt október 1-je után az emberek akaratának, és ezzel nyílt bizalmi válság alakult ki a kormánypártokkal szemben.
Szili Katalin házelnök is összegezte az elmúlt év tapasztalatait, a magyar demokrácia legnehezebb évének nevezve az ideit. – Megmérettettünk felelősségtudatból, közösségi összetartásból és talán egy kicsit könnyűnek is találtattunk – hangoztatta az Országgyűlés elnöke, aki szerint aktív és intenzív munkát végzett a törvényhozás.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon