Koalíciós belharc a biztosító miatt

A lemondását helyezte kilátásba az SZDSZ-es egészségügyi miniszter, ha a kormány nem dönt véglegesen a több-biztosítós modell mellett. Mikola István (Fidesz) elmondta, már korábban is lemondhatott volna, hiszen a népakarattal ellentétes elképzelések szerint igyekezett reformot bevezetni. Egyes szocialista politikusok szerint nem kell az átalakítással sietni.

Joó István
2006. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő év elején egyeztetés kezdődhet a kormány és a koalíciós pártok között a több-biztosítós modellről – harangozta be Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának MSZP-s elnöke tegnap. A szocialista politikus bejelentése mintegy válasz Molnár Lajos egészségügyi miniszter csütörtöki nyilatkozatára. Molnár ugyanis miután kurtán-furcsán távozott a szakbizottság üléséről, a folyosón újságírókkal közölte: kész lemondani, ha a kormány nem vezeti be a több-biztosítós modellt. Kökény reagálásának másik része viszont ez: „Az MSZP kitart amellett, hogy a biztosítási rendszer esetleges átalakításakor nem sérülhet a szolidaritás, illetve egyetlen társadalmi csoport esélyegyenlősége, illetve nem növekedhetnek a közkiadások.” Molnár fenyegetőzése azért is figyelemre méltó, mert – amint azt szabad demokraták kiszivárogtatták – Kuncze Gábor pártelnök utóbb többször is kinyilvánította belső liberális körökben: kivezeti az SZDSZ-t a koalícióból, ha nem az ő több-biztosítós elképzelésük nyer. Ez a koalíciós feszültség növekedését vetíti előre, mivel Schvarcz Tibor, az MSZP szakpolitikusa a Hírszerzőnek úgy vélekedett, előbb a mostani biztosítót kell rendbe tenni (az pedig két év); csak utána lehet az átalakítással foglalkozni.
– Ne fenyegetőzzön Molnár Lajos azzal, hogy lemond, hiszen már korábban is megtehette volna, sőt meg kellett volna tennie, hiszen a népakarattal ellentétes elképzelések szerint igyekezett reformot bevezetni – reagált lapunknak Mikola István (Fidesz), az egészségügyi bizottság alelnöke. Észrevételezte, hogy a szocialisták vonakodva, de sodródnak a szabad demokratákkal, a több-biztosítós rendszerről nincs álláspontjuk. Mégsem zárta ki Mikola, hogy a kormány nem meri bevezetni az SZDSZ-es koncepciót. Felidézte, az emberek 75 százaléka ragaszkodik a társadalombiztosításhoz, mint ami az állam és tízmillió ember között köttetett kétoldalúan. Nagyon nagy ellenállás lenne – vélte Mikola István –, ha bevezetnék ezt a világon sehol be nem vált szisztémát. A fideszes szakpolitikus szerint a biztosítói verseny mindenhol a rászoruló, szegény és szenvedő ember gyógyulása elvesztését jelenti. „Látjuk, mit okozott Hollandiában, hogy ott eltértek az európai közösségi gyakorlattól, ahol szinte kivétel nélkül társadalombiztosítási rendszerek vannak. A holland több-biztosítós szisztéma állami kiegyenlítő rendszereinek utólagos kialakítása többe kerül, mint maga a társadalombiztosítás” – érvelt az Orbán-kormány volt tárcavezetője. Mikola élesen utasította vissza, hogy Kökény tegnap felemlegette a tb-rendszer úgymond potyautasait. Ezt a fideszes képviselő úgy értelmezte, hogy már megint nekimennek a kisembereknek, számon kérve rajtuk az esetleges járulékfizetés elmulasztását, de még mindig nem beszélnek az állami nagyvállalatokról, amelyek százmilliárdos nagyságrendben tartoznak a tb-kasszának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.