Kölcsönös vádaskodás

Munkatársunktól
2006. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyanú szerint egyre inkább érinti a hetek óta tartó Siemens korrupciós botrány a világ egyik legtekintélyesebb ipari és elektronikai cégének számító társaság jelenlegi és korábbi vezetőségét.
A részvényesek a távirati iroda tudósítása szerint mind hangosabban követelik a Siemens felügyelőbizottsága (fb) jelenlegi elnökének, Heinrich von Pierernek a lemondását, aki korábban, a korrupciós ügyletek idején a cég igazgatótanácsának (it) az elnöke volt. Ám a Welt am Sonntagnak adott nyilatkozatában visszautasította ezt, hangoztatva, hogy elnöksége idején nem volt tudomása vesztegetési pénzek átutalásáról. A kölcsönös vádaskodások jegyében Von Pierer viszont az akkori fb-t vádolta azzal, hogy tudnia kellett az ügyletekről.
A müncheni hatóságok változatlanul vizsgálati fogságban tartják az it egyik volt tagját. Thomas Ganswindtre értesülések szerint egykori kollégái tettek terhelő vallomást, s ennek nyomán vették őrizetbe. Ellene az a vád, hogy tudott a különböző fantomcégek létrehozásáról, illetve a vesztegetési pénzek kifizetéséről, s semmit nem tett annak megakadályozása érdekében. Tegnapi értesülések szerint Ganswindt állítólag úgy vallott, hogy a jelenlegi vezetés tudott a korrupciós pénzek kifizetéséről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.