Kommunikációs nehézség

2006. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az őszödi beszéd jobb volt. Az öncélú trágárkodással átszőtt vallomást ugyan barokkos túlzás retorikai remeklésnek (Nádas Péter) nevezni, de a baloldal vezérének tegnapi parlamenti felszólalása aggasztó visszalépést jelzett, már-már egy átlagos Medgyessy Péter-megszólalást idézett a félmúltból. Gyurcsány Ferenc napirend előtti értékelése és az előzőleg a világhálóra feltett beszámolója a hírek szerint az őszinteség és az önkritika jegyében fogant, csakhogy éppen arról nem tudtunk meg szinte semmit, hogy ezek után milyen változtatások várhatók a kormánypolitikában. Hol válság van, ott válság van. A rendre elvétett kormányzásért a kommunikációt felelőssé tenni tipikus válságtünet, egyben ócska kommunikációs trükk.
Saját bevallása szerint Gyurcsány (és csapata) az utóbbi négy és fél évben háromszor k…ta el. Először akkora lett a baj, hogy miniszterelnököt kellett cserélni. Ám Medgyessy olyan örökséget hagyott maga után, amit a helyébe lépő egykori főtanácsadó kényszerpályának hitt, így hát másfél-két évig kormányzás helyett csak hazudozásra futotta a hatalom megtartása érdekében. A választási győzelem után kiderült, hogy ezt már nem lehet büntetlenül megúszni; a hitelezőknél mintegy varázsütésre elszakadt a cérna, s a mesés kampányígéretek megvalósítása helyett drasztikus jövedelemelvonással sújtotta, sújtja saját hibáiért a kormányzó elit a polgárokat és a vállalkozásokat. De a vesszőfutás folytatódott: hat hónap múltán ismét hibákról, a korrekció szükségességéről és képességéről értekezik a miniszterelnök. (Milyen szánalmas évek óta azt hallani, hogy a koalíció szakítani akar mondjuk a gázártámogatás szörnyen igazságtalan rendszerével!)
Nehéz félévet hagytunk magunk mögött, hangzik a frappáns gyurcsányi értékelés azok után, hogy júniustól a kormányerők konszolidált körülmények között példa nélküli bizalomvesztést és az önkormányzati választásokon kiütéses vereséget szenvedtek el, a kormányfő lelepleződött, az ország pedig csaknem lángba borult. Nehéz elhinni, hogy mindez csupán „kommunikációs hibák” következménye. Az őszödi beszéd világosan jelezte, a baj oka a balliberális oldal kormányzásra való alkalmatlansága. És nem múlt időben: „…egy sor ügyben fogalmam sincs, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom.” Persze nehéz elszámolni az elmúlt hat hónappal, amikor a korábbi évekkel sem sikerült, holott erre törvény is kötelezte a mandátumát kitöltő kormányzatot. Gyurcsány Ferenc a parlamentben már tett egy kísérletet a 2002 óta az államháztartást terhelő, szerinte 12 ezer milliárd forintos többletkiadással való elszámolásra, ám sem ő, sem a balliberális közgazdászholdudvar nem hazudtolta meg az annak súlyos hiányosságait leleplező szakértői számításokat. Tény, hogy a legendára („jóléti rendszerváltás”) rácáfolva a plusztételek nagyobb része nem szociális kiadás, még csak nem is a túlhajtott sztrádaépítés finanszírozása, hanem növekvő adósságteher.
Ha a kormányzás céljának a nemzeti érdek hatásos képviseletét, a közjó szolgálatát tekintjük, a Gyurcsány-kabinet minden külső és belső bírálatot megérdemel. Más szempontból a kormányfőnek van oka a büszkeségre. Szisztematikusan erősíti a személye körüli, a demokratikus kontroll felett álló hatalmi centrumot, az ország kifosztása (lásd a parlament tegnapi döntéseit) zavartalanul folyik, a klientúra hízik. Erről a sikerről azonban nem lehet a nyilvánosság előtt beszélni, a valódi célt hamis beszéddel („igazságosság”, „bátorság”) kell leplezni.
Ez az igazi kommunikációs probléma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.