Magántőkéből épülne tovább az M6-os

Az M6-os autóút baranyai szakaszának építése egyre inkább politikai szinten is kiéleződik, ugyanis a dél-dunántúli régió fejlődését visszaveti, hogy még nincs gyorsforgalmi kapcsolat. A magas beruházási költségek miatt az autóút egy szakaszán a nyomvonal áttervezése is szóba került.

Putsay Gábor
2006. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csakúgy, mint az Érd és Dunaújváros között nyáron forgalomba helyezett autópálya, az M6-os déli szakaszai is magántőkéből, PPP-formában épülnének, azaz az állam a meghatározott futamidő alatt rendelkezésre állási díjat fizetne a befektetőnek, illetve az üzemeltetőnek. A 49 kilométer hosszú Szekszárd–Bóly, illetve a Bóly és Pécs közötti 30 kilométeres kétszer két sávos szakaszok közbeszerzési tenderét jövőre írná ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A jövő évi költségvetésben ugyanis 210 milliárd forint szerepel autópálya-építés és -előkészítés címén, a keret viszont a jelenleg épülő szakaszok finanszírozására elegendő. Ezzel együtt, értesüléseink szerint a gazdasági és közlekedési tárcánál az is napirendre került, hogy az M6-os autóút Bátaszék– Bóly közötti szakaszának bizonyos részein módosítanák a nyomvonaltervet: a 26 kilométer hosszú szakaszon négy alagút épülne, ezek a műtárgyak azonban jelentősen megdrágítanák a beruházást. A szakmában illetékesek ugyanis úgy vélik, hogy az autópályává fejleszthető autóút íveinek áttervezésével elkerülhető lenne a drága kivitelezés olyan formán, hogy azokon a szakaszokon, ahol alagút épülne, a tervezési sebesség nem óránkénti 130, hanem 110 kilométeres lenne. Reményik Kálmán, a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. elnök-vezérigazgatója ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: tudomása szerint a már elfogadott tervek alapján írják ki az építési tendert. Mint közölte, az új engedélyezési eljárások lebonyolítása akár két-három évvel késleltetné az építkezést.
Az NA-tól származó információink szerint a Szekszárd–Bóly szakaszra már környezetvédelmi, illetőleg építési engedéllyel rendelkezik a beruházó, befejeződött a lőszermentesítés, folyamatban van a régészeti feltárás, és a nyomvonalhoz szükséges területek 65 százaléka áll rendelkezésre. Ezzel együtt a Bóly–Pécs szakaszon az építési telkek 95 százaléka került eddig az NA birtokába, azaz a lőszermentesített nyomvonalon szintén rendelkeznek környezetvédelmi és építési engedéllyel, és jövő év januárra készülnek el a kiviteli tervek. A későbbre tervezett, 67 kilométer hosszú, Dunaújváros–Szekszárd közötti szakaszra várhatóan 2007 márciusában kapja meg az építési engedélyt az NA. A fejlesztés itt 2008-ban indulna, rendelkezésre áll a környezetvédelmi engedély, és a lőszermentesítés is megtörtént, a régészeti munkák és a területvásárlások még nem kezdődtek el.
Az M6-os újabb szakaszainak építése politikai szinten is előtérbe került, ugyanis a régióban élők már többféle ígéretet és átadási dátumot kaptak a kormánytól arra vonatkozólag, hogy Budapesttől Pécsig mikor készül el az autópálya. Értesüléseink szerint Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kifejezetten emiatt kereste fel legutóbb Kóka Jánost, aki szerint legkésőbb 2009. december 31-ig megépül az M6-os. Az M0-stól Pécsig érő gyorsforgalmi út átadásának reális dátuma viszont 2010 tavasza.
Az M6-os megépítése jelenleg a legkiemeltebb beruházás Baranya megye jobb elérhetősége érdekében, ugyanakkor a Regionális Fejlesztési Tanácsban most azt próbálják elérni, hogy a GKM által elfogadott fejlesztési programokban némi módosítás legyen. Így például minél hamarabb kezdődjön el a Kaposvár–Pécs közötti 66-os főút, valamint a Sásdot Dombóvárral összekötő 611-es útnak a teljes felújítása, illetve a településeket elkerülő szakaszok építése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.