A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) elmúlt két hónapban végrehajtott kitermeléscsökkentése feszítettebbé tette a kőolaj világpiacát, és akadályokat gördített az erőteljesen csökkent globális olajkészletek újrafeltöltése elé. Az IEA arra szólítja fel az OPEC-et, hogy tartózkodjék a termelés további visszafogásától.
Az OPEC ma dönt arról, mérsékli-e – az idén a második alkalommal – a kitermelést, miközben a világpiaci kereslet évi csúcsához közelít, és szűkös az OPEC-en kívüli olajtermelők kínálata – közölte az MTI–Eco.
Az OECD-országok energiabiztonságát felügyelő szervezet havi jelentése szerint az OPEC kitermelése novemberre napi 500 ezer hordóval (27,1 millió hordóra) csökkent. Az OPEC november 1-jén napi 1,2 millió hordós csökkentésről döntött, ezért magasabb téli árakra lehet számítani. Kicsi az esélye annak is, hogy a jelenleg 54 napra elegendő készletek bővüljenek. A téli időszakban további bizonytalanságot okoznak az iráni, a nigériai és az orosz olajtermelés zavarai is.
Az IEA havi jelentésében megerősítette korábbi előrejelzését, miszerint a világpiaci nyersolajkereslet az idén 1,1 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal, napi 85,9 millió hordóra növekszik. A jövő évi prognózis megvalósulását befolyásolja az amerikai gazdasági növekedés bizonytalansága.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán