Nem tudom, hogy ki nevezte először vizek és szentek festőjének Udvardi Erzsébetet, de azt igen, hogy művészi ambícióinak a lényegét ragadta meg. A hazai kiállítótermek látogatói után most meggyőződhetnek erről az Európai Parlament tisztségviselői is, holnap délután öt órakor ugyanis Brüsszelben, az Európai Parlament székházában adventi kiállítást rendeznek a Badacsonytomajban élő művésznő azon munkáiból, amelyeken e világi és újszövetségi folyók, tavak és példás életű emberek láthatók. Akik az Advent misztériuma című tárlatot életre hívták, Udvardi Erzsébet munkáinak a brüsszeli jelenlétét karácsony köszöntésére szánják, de a Magyar év Európában 1956–2006 elnevezésű programsorozat záróakkordjának is tekintik. A megnyitóbeszédet Szájer József, a magyar néppárti képviselőcsoport vezetője, az európai néppárti képviselőcsoport alelnöke, valamint Havas István, a brüsszeli katolikus misszió vezetője mondja.
Nem ez lesz az első magyar kiállítás az Európai Parlament székhelyein, Brüsszelben és Strasbourgban. A magyar forradalomra emlékeztető programban szerepeltek már a Folyamat Társaság munkái, és, természetesen, ’56 képei is, a számos zenei rendezvény, tudományos konferencia és könyvbemutató mellett. Ám az európai döntéshozókat a magyarok vidékéről eddig még senki nem szembesítette a várakozásnak azzal a formájával, amelyet sok millió keresztény advent misztériumával azonosít: „és az ige testté lőn, és miköztünk lakozék”.
Udvardi Erzsébet természetelvű festő. Mesterétől, Bernáth Auréltól azt tanulta, hogy a világ sokkal gazdagabb, mint a mi fantáziánk, elég hát, ha hagyjuk, hogy hasson ránk mindaz, ami körülvesz bennünket. Ezt a „leckét” Udvardi Erzsébet egyetlen pillanatra sem feledte, s minden időben, minden körülmény között a teremtett világ ábrázolásán keresztül fejezte ki önmagát. A teremtett világnak – szokta volt mondani – mindnyájan részesei vagyunk. Nem elszenvedői, hanem olyan birtokosai, akik számára felkínált lehetőség a harmónia, a boldogság.
E filozófia jegyében születtek, születnek Udvardi Erzsébet tájképei és evangéliumi történeteket megidéző festményei egyaránt. Mindegyik azt sugallja, azt is tanúsítja, hogy csakugyan a teremtett világ részesei vagyunk, ha gyakran meg is feledkezünk róla. Amnéziánk gyógyítása érdekében nem árt ezt olykor hatásosan tudatosítani az emberekben. Európa vezető politikusaiban és az olyan jelentős európai intézmények több ezer fős tisztviselői karában sem, mint az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács. Erre vállalkozik holnaptól három adventi napon át a magyar néppárti képviselőcsoport által szervezett képzőművészeti tárlat Brüsszelben, az Európai Parlament székházában.

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét