Maradt a patthelyzet

Elkerülhetetlennek tűnik az új választás Heves megyében, miután a közgyűlésben pénteken késő estig sem jutott konszenzusra a húsz-húsz tagú MSZP- és Fidesz-frakció a pozíciók elosztásáról.

Tolcsvai L. László
2006. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnöki, alelnöki, illetve a bizottságok vezetői pozícióinak elosztásával kapcsolatos megegyezésre január 20-ig lenne lehetőség a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal állásfoglalása szerint, de az MSZP-sek csak olyan megyei önkormányzatot képesek elképzelni, ahol ők irányítanak. Ezt a pénteki maratoni ülés megerősítette, hiszen Sós Tamás korábbi szocialista közgyűlési elnök a Fidesz számára elfogadhatatlan javaslatokkal állt elő. Írásos beadványában azt ismételte meg, amit már korábban is hangoztattak a szocialisták, nevezetesen, hogy rotációs vezetési megoldást tartanának célszerűnek. Ugyanakkor a jobboldal emlékeztetett, a magyar választási törvények szerint nem lehetséges kétévente felváltva irányítani a megyét, hiszen négyéves ciklusokról döntött a parlament a rendszerváltás után. Egyetlen megoldás lehet így az időközi listás választás. A személyi kérdésekre vonatkozó előterjesztések törlése után a napirendi pontok száma 38-ról 34-re csökkent, mert Tatár László, a jobboldali összefogás frakcióvezetője kijelentette: a szocialisták hevesi vezére ismét olyan javaslattal állt elő, ami az MSZP-nek jó lehet, viszont a megye lakosságának rossz. A kormánypárti ellenfél a halogatás taktikáját választotta. Tatár kijelentette, a szocialisták nem véletlenül utasítanak el minden javaslatot, amely a személyügyi konszenzus céljait szolgálná. Ráadásul – tette hozzá – máris érzékelhető a közgyűlésben kialakult politikai és pénzügyi patthelyzet hatása, ugyanis a szocialistáknak mintha nem számítana a régió lakossága, valamint a megyei fenntartású intézmények sorsa.
Herman István, a Fidesz elnökjelöltje kijelentette, tudomásul kellene vennie a frakció politikai riválisainak, hogy Heves megyében a jobboldal győzött a listás választásokon, és csupán véletlen törvényalkotói hiba, hogy mandátumegyenlőség és kínos patthelyzet alakulhatott ki a jelentősnek számító, 940 jobboldali szavazattöbbség dacára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.