A két hónapja még végrehajtás alatt állt BALO Kft. ezzel százmillió forintos megrendeléshez jutott. Hámori egyébként jelenleg a Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter vezette Baloldali Tömörülés Platform alelnöke.
A MÁV békéscsabai telephelyén a tervek szerint május végére készül el az új, 720 négyzetméteres üzemcsarnok. A járműjavító szeptember közepén írta ki a nyílt közbeszerzési eljárást, a tenderre hat pályázat érkezett, közülük mind érvényes volt. Ezekből kettőt adott be a BALO Kft., az olcsóbbikkal meg is nyerte a pályázatot. A társaság azt vállalta, hogy 104,6 millió forintért felépíti az üzemcsarnokot. Érdekesség, hogy mindenképpen a BALO lett volna a befutó, mert a második legjobb pályázat is az ő nevéhez fűződött, abban 106,2 millióért vállalta volna a beruházást.
*
A BALO nem egyedül végzi majd el a munkát, a dokumentumok szerint az egyik alvállalkozó a projekt 45 százalékáért, vagyis hozzávetőleg 47 millió forintos beruházásért lesz felelős. Üzleti titokra hivatkozva a kft. nem volt hajlandó elárulni, ki végzi majd el a 47 milliós beruházást. Azt sem sikerült kiderítenie az mfor.hu-nak, miért állt az idén végrehajtás alatt a társaság.
A végrehajtást az APEH Kelet-Budapesti Igazgatósága rendelte el augusztus 22-én. A cég egy hónapig, szeptember 18. és október 18. között állt végrehajtás alatt, valószínűsíthető, hogy köztartozást halmozott fel a kft.
Ez azt jelenti, hogy a BALO végrehajtás alatt állt, amikor a járműjavító kiírta a százmillió forint értékű tenderét. Tény azonban, hogy a pályázati határidő lejártakor már megszűnt az eljárás a cég ellen.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala