A cseh politika felső szféráiba üstökösként, szinte néhány hét alatt robbant be Vsetín morvaországi kisváros polgármestere – Jirí Cunek. A nemrég lezajlott szenátusi választások után a KDU– Csehszlovák Néppárt (KDU–CSL) jelöltjeként a felsőház tagja lett, s a múlt hét végén a KDU–CSL elnökévé választották. A cseh kereszténydemokraták már évek óta a mérleg nyelvének szerepét töltik be a különféle kormánykoalíciókban. Így van ez most is, amikor a polgári demokraták és a szociáldemokraták koalíciós terveiben egyaránt szerepel a parlamentben 13 képviselővel jelen levő kis párt. Cunek megválasztása után azonnal tárgyalásokat kezdeményezett a két nagy párttal.
A felfelé ívelő politikai karriert az elemzők Cunek nagy port kavaró döntésére vezetik vissza. Vsetín polgármestere ugyanis a városközpontot elcsúfító düledező, a város tulajdonát képező házból lakbér-, villany- és gázszámla-kiegyenlítés tartós elmulasztása címén a város más részébe, konténer szükséglakásokba, néhány esetben pedig a város határán kívüli, felújításra érett házakba költöztette ki az érintett roma családokat. A lépéssel a családok többsége is egyetértett. Az esetre reagálva Cunek pártelnökké történt megválasztása után kijelentette: Csehországban tény kérdése az alkalmazkodásra képtelen polgárok problémaköre, amely megoldásra vár. A kiköltöztetéssel elégedetlen roma családok és a média egy része az ügy kapcsán rasszizmusról cikkezett, az emberi jogok megsértésével vádolta Cuneket. A többség számára, mutatnak rá az elemzők, Cunek hős, ő a cseh Giulliani vagy Sarkozy, akik levetve az álhumanizmus leplét, valódi nevükön nevezik a dolgokat.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó