Messze még a béke

Munkatársunktól
2006. 12. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat hónapon át irányította Mogadishut az Iszlám Tanácsok Uniója (ITU), amely most kivonul az egykori Szomália korábbi fővárosából. A bevonuló kormánycsapatok szerint végre eljött a béke időszaka, ugyanakkor sokan figyelmeztetnek arra, hogy a rengeteg szereplős konfliktus valószínűleg nem ért még véget.
Az Afrikai Unió arra szólította fel az egyre jobban beavatkozó Etiópiát, hogy csapatait vonja ki az országból, a katonák azonban nem mozdultak el Mogadishu külvárosaiból. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tudott megállapodni egy közös nyilatkozatban az etiópiai csapatok kivonásáról, így a nemzetközi közösség is megosztott a hatalmi játszmákban, s még nem is körvonalazódik a rendezés végső terve. Az iszlám tanácsok sem szenvedtek végleges vereséget, a túlnyomórészt mozlim vallású lakosság ugyanis általában támogatja az anarchia idején törvényt és rendet bevezető ITU-t. Az utóbbi napok harcai során az iszlamisták súlyos veszteségeket szenvedtek el, ám mint közölték, soha nem fogják elhagyni az országot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.