(mi lesz, ha nem sikerül…)

Kristóf Attila
2006. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc tisztában van-e saját képességeivel és lehetőségeivel, vagy ahogy annyiszor előfordult már az emberek között, bizonyos sikerek és belső lelki tényezők megtévesztették.
Nem áll szándékomban őt most sértegetni vagy kioktatni. Nemcsak komolyan veszem mint egyszerit és megismételhetetlent, de elismerem különleges adottságait, amelyek alkalmassá teszik a politikai pályára, a poszt-Kádár-kori magyar népesség leleményes kezelésére, ellenfelei lejáratására, vazallusainak kordában tartására, ha nem is az ország kormányzására. Nem vonom kétségbe gyors eszét, debatteri és színészi talentumát. Becsülném kitartását és célratörését, ha ez a cél nem volna számomra idegen. Azt gondolom, hogy legjobb meggyőződése szerint cselekszik. Hogy jó szándék vezérli, s nem említem itt a pokolba vezető utat. Meggyőződésem, hogy hisz igazában, akkor is, amikor hazudik. A jó és a rossz között nem lát különbséget, amikor az elhivatottság érzése vezérli. Az elhivatottság csak Shakespeare-nél ismeri fel magát gonoszként. A valóságnál maradva: Hitler például bukását mártírként élte (és halta) meg; megszállott voltában fel sem rémlett, hogy a benne hódító és gyilkos ego a sátán maga. Sztálin cinikusabb gonosz volt, eszement gyanakvásában is mélyen lenézte „harcostársait”, köztük magát a nagy Lenint. Nem akarom Gyurcsányt hozzájuk hasonlítani, hiszen ahogy az elején mondtam, egyszeri és megismételhetetlen. Félő azonban, hogy az általa megélt sok siker, győzelem és dicsőség elhitette vele, hogy mindent meg tud oldani. Ez a hit nemcsak számunkra, hanem számára is veszedelmes. Ugyanis nincs olyan értelem- és akaratbeli fölény, amivel ő rendelkezni vél. Természetesen nem tudom, hogy gyötrődik-e. De e gyötrelemnek és kétkedésnek nyilvános szereplései alkalmából csak színészi vetületét látom, s arra hajlok, hogy legalapvetőbb képessége a képmutatás. Így aztán a Himnusz alatt szívre tett kéz nem tölt el rokonszenvvel, riaszt, amikor megsimogatja az ötvenhatos mártírok emlékművének kövét, mivel számít rá, hogy a virágot elhelyező kezet kísérik a tévékamerák. Bombasztikusnak érzem, amikor pertu Nagy Imre fülébe sugdos, bár jól tudom, és elismerem, hogy a politikus, ha kell, csepűrágó, ha kell, hősszerelmese a hazának.
Azt hiszem azonban, Gyurcsány valóban bátor. Kissé tartok tőle, hogy benne egyszer majd a cigány vak lovának bátorságára ismerünk. Félő, hogy nem hagyott magának választást: vagy áttöri a falat, vagy betöri a saját fejét. Ha nem sikerül kiszuszakolnia abból az erkölcsi, politikai és gazdasági mocsárból Magyarországot, amelybe pártja, elődje és ő maga taszította, a hősi, büszke szerep, amit magának szán, mocsokba és gyalázatba fúl mindörökké. Gyalázatát a hazugság lidércfénye ragyogja be.
A helyében én ez év őszén átgondoltam volna a helyzetemet. Nem zártam volna magamat acélketrecbe. Nem verettem volna szét az ellenem tüntetőket. Nem vetettem volna körül acélkordonnal az ország házát. Az önkormányzati választások eredményét figyelmeztetésként fogtam volna fel, s százezrek ellenszenvét látva, megingott volna a hitem, hogy én vagyok minderre a legalkalmasabb. Szépen, maradék méltóságommal, elbúcsúztam volna a politikától, hazugságaimat ezzel az igaz gesztussal ítéletre ajánlva. Váltig azon tűnődnék, hogy az elhivatottságom érzése nem csal-e meg. Nem ragadtam volna le annál a gondolatnál, hogy tettes- és párttársaim ostobábbak nálam, így csakis én lehetek a falkavezér. Rádöbbentem volna, hogy valóban hazudtam, s talán a jövőképem is hazugság. Ha már így szoktam meg, szívemre tett kézzel ismertem volna be a nemzet előtt hibáimat, tévedéseimet és bűneimet. Mert mi lesz, ha nem sikerül? Ha ezt az országot végképp nyomorba és viszályba döntöm. Mi lesz rettenetes egómmal? Mit mondok majd a kislányomnak, akinek elmaradt sétáját bombasztikusan szóba hoztam október 23. után?
Minderre nincs más válasz, csak az, hogy én nem tudom…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.