A veszteségekre való tekintettel a miskolci hőszolgáltató,
a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. autóbusz- és villamos-tarifái, a csatorna- és vízdíjak egyaránt emelkednek legkésőbb januárban a borsodi fővárosban, a komoly áremelkedésekről pedig részleteket is közölt Bernáth Attila, a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. stratégiai igazgatója. Úgy véli, a hazai városok hasonló profilú díjainak tekintetében még szinte minden szolgáltatásuk ára alacsonyabb az országos átlaghoz képest, viszont a távhőszolgáltatás, a közlekedés egyaránt veszteséges, ráadásul a gáz és gázolaj árnövekedése miatt kényszerű korrekciót javasolnak a borsodi megyeszékhelyen. Megtudtuk, árkorrekció nélkül 2,2 milliárdos veszteséget halmozna fel a holding, mert csak a városi közlekedési vállalat 240 milliós normatív támogatástól esett el az idén a 64 milliós általános forgalmiadó-kiesés mellett, miközben százmilliós veszteséget halmoz fel a cég éves szinten. A fűtési költségek természetesen szintén korrekcióra szorulnak – hallhattuk –, s Bernáth szerint a távfűtési kiadások csak Győrben olyan alacsonyak, mint Miskolcon. Terveik szerint a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. szolgáltatásáért 9,44 százalékos áremelést javasolnak, de lakossági kompenzációról egyelőre nem érkeztek hírek.
Debrecenben közel 54, Nyíregyházán pedig közel ötven százalékkal kell januártól többet fizetni a távhőért, ha a kormány nem méltányolja az önkormányzatok és szervezeteik – köztük a Kósa Lajos debreceni fideszes polgármester vezette Megyei Jogú Városok Szövetsége – kérését, és nem enyhíti valamilyen módon a gázártámogatás csökkenése, illetve megszűnése okozta ársokkot – derült ki a két városban most napirenden lévő önkormányzati előterjesztésekből. A megszorító intézkedések, illetve az EU-s normatívákhoz való igazodás miatt jelentősen emelkednek a víz-, a csatorna- és szennyvízdíjak is. Debrecenben 9 százalék fölötti díjemeléssel számolnak mindkét kategóriában. Nyíregyházán a víz köbméteréért csak két százalékkal kérnek többet 2007-től, a csatornadíjat viszont az EU árharmonizációt előíró rendeletére hivatkozva idén 23 százalékkal, 2008. január 1-jén pedig újabb 10 százalékkal szándékoznak emelni.
A közlekedés Nyíregyházán átlagosan 8,5 százalékkal drágul, a bérletek ára viszont ezt meghaladóan, közel 17 százalékkal emelkedik. Ez felnőttbérlet esetén azt jelenti, hogy 3582 helyett 4200 forintot kell majd a havi közlekedésre költeni. Debrecenben a közlekedési díjak emelését már októberben végrehajtották, ennek következtében a menetjegyek ára 160 forintról 180 forintra, villamoson, buszon vásárolva 160-ról 230 forintra emelkedett. Csaknem ilyen drasztikus mértékben nőttek a bérletárak is: a diákoknak és nyugdíjasoknak közel 25, a felnőtteknek pedig közel 23 százalékkal kerül többe a havi közlekedés, mint az áremelés előtt. Ez azt jelenti, hogy a korábban nem egészen 1600 forintos tanuló-nyugdíjas bérlet most 2010 forintba, a 4800 forintos felnőttbérlet pedig 5900 forintba kerül a cívisvárosban.
Kaposvár lakóinak is melege lesz a távfűtési tarifák emeléséről szóló önkormányzati döntéstől, feltéve, hogy a december közepére összehívott városi közgyűlés rábólint a hőszolgáltató díjemelési előterjesztésére. Márpedig, hogy rábólint, biztosra vehető, hiszen a város távfűtéses lakásaiba drágán vásárolt gázzal fűtött kazánokból áramlik a meleg. Az önkormányzati cégként jegyzett hőszolgáltató a nyáron tett már ugyan egy gesztust: az augusztusi gázáremelést november közepére „csúsztatta”. Ám január 1-jétől – szemben az idei 111 396-tal – évi 168 342 forintot számol fel a családoknak a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatásért. A víz- és csatornadíjakról már kora ősszel döntött az önkormányzat. A kaposváriak a 2006. évi nettó 265 forint helyett 2007-ben 284 forintot fizetnek az ivóvízért és csatornahasználatért. A közületi fogyasztókkal szemben is kíméletes a város vízműve: az intézmények köbméterenkénti vízdíját 451 forintról 485-re emeli. Természetesen a tömegközlekedési kft. is „benyújtotta számláját” a közgyűlésnek. Eszerint, ha az autóbusz-közlekedési cég nem csökkenti a járatok számát, és továbbra is élvezi a városi önkormányzat támogatását, akkor jövőre 130 helyett 150 lesz egy buszjegy, a diákok és a nyugdíjasok pedig az idei 1195 helyett jövőre 1395 forintért vásárolhatnak összvonalas bérletet. A buszközlekedés tarifaemelése így átlagosan 14,5 százalékos lesz.
Jövőre drasztikusan növekednek Szegeden a közszolgáltatási és közüzemi díjak. Erről a helyi önkormányzat szocialista és szabad demokrata többségű közgyűlése döntött a legutóbbi ülésén. A távfűtés és a meleg víz díja 55 százalékkal emelkedik. Az áremelés a város lakosságának a felét, mintegy 80 ezer embert érint. A lakbéreket 2010-ig több lépcsőben emelik a háromszorosára. Jövőre februárban és júliusban 69 százalékkal nő a lakbér. A parkolási tarifák szintén emelkednek, méghozzá 25 százalékkal. Emellett bővítik a parkolási rendszert. A városnak olyan részein is fizetni kell majd, ahol eddig nem volt kötelező. A helyi tömegközlekedés tarifái is jóval az infláció felett növekednek. Az áremelés mértéke 12,9 és 50 százalék közötti. A tanuló és nyugdíjas havi bérlete 40 százalékkal nő. A jegy- és a bérletárak mellett a pótdíjakat is emelik 20 százalékkal. A szemétszállítás 18, a csatornadíj pedig 10 százalékkal lesz drágább.
A hódmezővásárhelyi fideszes többségű közgyűlés a városi távhőszolgáltatás díjának jelentős csökkentéséről döntött. Ugyanakkor sem a víz-, sem a szemétdíj nem fog emelkedni jövőre. Ez annak köszönhető, hogy a külföldi cégek kezében lévő közüzemeket az önkormányzat visszavásárolta.

Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?