Idén tovább emelkedett hazánk finanszírozási igénye a központi túlköltekezések nyomán, miközben a valós folyamatok jelentős mértékben eltértek az idei évre tervezettektől – derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legfrissebb tájékoztatójából. Eszerint a megnövekedett államháztartási hiány miatt az előirányzott 1459 milliárddal szemben 1932 milliárd forintot tesz ki az idén a nettó kibocsátás összege. A megemelkedett állampapír-kibocsátási szükségletet mutatja, hogy a központi költségvetés hiánya 1949 milliárd forintra, a társadalombiztosításé 140,4 milliárd forintra, az elkülönített alapoké pedig 33,1 milliárd forintra rúg, emellett a költségvetésnek 352 milliárd forintnyi autópálya-építési költséget is át kell vállalnia. A kincstári kör hiánya így eléri a 2056,4 milliárd forintot, ami több mint a dupláját jelenti a tavalyi deficitnek. Az ÁKK-nak az idén összesen 7660 milliárd forint értékben kellett forint állampapírt értékesítenie, ez 1723 milliárd forinttal több a tavalyi éves mértéknél. A jövő évre vonatkozóan az ÁKK 7066 milliárd forintnyi forintállampapír értékesítésével számol, miután a központi költségvetés hiánya a tervek szerint 1653 milliárd forintot, a teljes kincstári köré pedig 1669,3 milliárd forintot tesz ki.
Továbbra sem tudni, hogy a decemberi konvergenciaprogramban szereplő 200 milliárd forintos többlet-kamatkiadás hogyan vezethető vissza a kormány által indokként megjelölt tévészékházostromra, az erre vonatkozó kérdésünkre ugyanis Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese azt közölte: igen nehéz számszerűsíteni a zavargások hatását.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán