A Terror Háza Múzeum és a hódmezővásárhelyi holokausztkiállítás, illetve Emlékpont múzeum létrehozásáért, Schmidt Mária történész, F. Kovács Attila építész és Kovács Ákos előadóművész kapta meg a Polgári Magyarországért Alapítvány életműdíját.
Az ünnepélyes díjátadáson felszólalt Orbán Viktor is, aki szerint különleges évet búcsúztatunk, hiszen a XX. századi magyar történelem legismertebb eseményének az 1956-os forradalomnak ötvenedik évfordulóját ünnepeltük idén. A Fidesz elnöke felszólalásában éppen ezért múlt és jelen viszonyáról beszélt, megemlítve: az az érzés lehet úrrá az embereken, hogy a múltunk teljes súlyával ránk nehezedik.
A volt miniszterelnök úgy vélte, csak a pontosan megírt történelem szabadíthat meg minket attól a nyomasztó érzéstől, hogy a világ mit sem változik, és ugyanazokkal a démonokkal küzdünk. – Meg kell mutatni, hogy nem fantomok, hanem hús-vér, pillanatnyi hatalmi, pénzügyi érdekeknek engedelmeskedő emberekkel állunk szemben, akiket le lehet győzni, mint ahogy az 1956-ban és idén az októberi önkormányzati választáson is sikerült – jelentette ki a politikus. Orbán szerint azonban személyes, bár eltérő súlyú felelősségét mindenkinek éreznie kell. A kormánynak, hogy miként juttatta ide az országot, az ellenzéknek pedig azt, mit tett azért, hogy ezt megakadályozza. Az állampolgároknak abban van felelősségük, hogy miként élnek demokratikus választói hatalmukkal, részt vesznek-e az ellenzéki párt által kezdeményezett népszavazáson.

Magyar Péter Ukrajna EU-csatlakozása ügyében saját magának mond ellent