Csak több millió forintért lett volna hajlandó átadni a Hír TV-nek a köztelevízió azokat az anyagokat, amelyeket Puskás Ferenc gyászszertartásán és temetésén készített el. A köztévéhez több más csatorna is bejelentkezett, hogy átvenné az általa készített felvételeket. Csorba Mária, az MTV kommunikációs munkatársa szerint „természetes, hogy a gyártás költségeiből azok is kivegyék a részüket, akik felhasználják a mi anyagainkat”. Védhető lenne az MTV érvelése, de több csatorna vezetője is úgy nyilatkozott: az MTV ajánlatában azért akadt furcsa elem.
Kotroczó Róbert, az RTL Klub programigazgatója szerint a köztévé eredetileg nem lett volna hajlandó pusztán csak a képeket átadni, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy a csatorna a köztévé kommentátorainak hangját is átvegye. – Ráadásul sok pénzt kértek érte, de végül megállapodtunk, így mi magunk kommentálhattuk az eseményeket, az MTV képeit használva – mondta Kotroczó. A TV2 más megoldást választott: a kereskedelmi csatorna saját műholdas közvetítőkocsival volt jelen a helyszíneken.
A Hír Televízió elfogadhatatlannak tartja a köztévé hozzáállását. – A nemzeti főadó ne akarjon üzletet csinálni Puskás temetéséből. Mindannyiunk adójából működik – fogalmazott Gajdics Ottó, a csatorna vezérigazgató-helyettese. A Hír TV gyakorlatában általános, hogy minden ellentételezés nélkül rendelkezésre bocsátanak anyagokat. – Így volt ez az őszi zavargások alkalmával is, de a dolog ennél mindennaposabb.
– Ha egy csatorna nem vesz részt valamelyik sajtótájékoztatón, akkor csak kérniük kell, és odaadjuk az általunk készített felvételeket. Később meg visszaadják. Papír sincs róla, segítünk egymásnak. Csak az MTV-vel nem tudunk így együttműködni – jelentette ki Szikszai Péter, a csatorna hírigazgatója.

Orbán Viktor: Összeült a Védelmi Tanács az iráni helyzet miatt