Plazma

T i r a n a i l e p e l

Csermely Péter
2006. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végre megkaptam magát, kedves, jó Albán Úr! Vannak ám jó hírek is ebben a világban! Bejelentettük ide hozzánk a nagymamát meg a sógort meg még valakit, aki most nem jut az eszembe, remélem ugyan, hogy nem jönnek el, mert évek óta nem beszélünk direkt senkivel, de így most kapjuk majd a gáz árának a támogatásából egy jókora darabot. Már ebből is látszik, hogy olyan mennyire hazug volt megint az Orbán Úrék aggodalma, hogy nehezebb lesz a lakosságnak. Hiszen nem nehezebb az, hanem csak másforma. A Miniszterelnök Úr erős elszánással hozza helyre, amit a Fidesz alaposan elrontott a gáz árában. Az volt a veleje a kérdésnek, hogy az Orbán Úrék alacsonyabban akarták adni a gázt, mint amit ténylegesen megér a piacon. Ebből azonban az lett, hogy nem akarták hozzájárulni, hogy a termelő orosz emberek, akik a Szibériában fejlesztik ki a gázt, nem kapták meg rendesen a fizetésüket, hiszen az Orbán Úrék lenyomták úgy az árat, hogy arra éppen nem jutott. Hát ilyen áron lett itt olcsóbb, hogy össze kellett veszni a nagy oroszokkal, ezt érték el vele. Most megint jóba kerül a viszony, és talán ennyit megér a kis emelés, hogy barátság lett a népek között, mint régen, most mondja meg, drága Albán Úr! És mindössze a nagymama, a sógor meg az izé, hát nem jut eszembe, kérem, Albán Úr, szóval csak ők hárman kellettek többletben a támogatáshoz. Ráadásul nincs is annyira hideg, tehát nem is annyira fűtünk, mint inkább tornázunk az urammal reggelente, hogy a fázás ellen. A Fidesz meg kelti a pánikot minden egyes naponta, ami értelme csak egy van, aranyos Albán Úr, hogy ők kerüljenek az ügydöntő hatalomba, és visszahozzák a diktatúrás időt, amit csináltak a csészényi terveikkel, az osztogatást az Orbán Úr apjának, meg amikor lefénymásolták az adónkat az APEH-ben, külön a Fidesz részére. Persze én azért mondom magának, mosolygós Albán Úr, hogy elfogultnak nem szabad lenni, és mindenért az Orbán Urat vádolni, mert az hiba lenne, hiszen az Áder Úr meg kiváltképp a Kövér Úr is rontott eleget. Ma már csak a beszéd maradt nekik szerencsére, de abban aztán nem maradnak adós, hogy amiket mondanak a Miniszterelnök Úrra, kikérem magamnak, Albán Úr, ezt a rendszeres kritizálást, ami tesznek! És még a fenyőünnep előtt is teszik ezt, hogy már felfordul a gyomor, a családi békét nem tisztelik, meg hogy nyugodtan lehessen nézni az ajándékot a a fa alatt. Nálunk ugyan nem sikerül a demagógia, mert egyrészt, mint már mondottam, évek óta nem beszélünk direkt senkivel, másfelől meg az uram plazmatévét vett a gáztámogatás bekövetkezésének tiszteletére, és a tévé csak húszezer forint havonta, és csak három évre szólóan. És valamit értékeset hoznak majd a gyerekek is, hogy arról ne is beszélve. És még mondják a Fideszes Urak, hogy súlyosbodik a megélhetés, amikor akkora a tévé, mint a szekrény, húszezerért! A mi ünnepünk ugyan nem fog elromlani a Fideszes rosszkedvű politikától. Pedig bevetik már a papjaikat is a politikába, hogy összedörmögik ezt a szép ajándékozási eseményt a babonáival, melyeken rég túllépett a tudomány, amelynek pedig mindenki részese a haszonélvezetben. Ötven pap se tud kitalálni vagy pláne összerakni egy ekkora tévét, talán el kéne gondolkodnia ezen a tisztelt Fideszes egyházi rétegnek, és modernizálni magukat meg az értelmetlen beszédjeiket, hiszen, türelmes Albán Úr, fejlődik a technika, és mink is vele, ugyebár.

Lejegyezte: Csermely Péter

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.