Rések a hatósági ellenőrző rendszeren

Nyolc helyszín, összesen háromezer, egyenként két köbméteres bála – ennyi szemetet találtak a múlt héten Bács-Kiskun megyében a hatóságok. Az ügynek egyelőre négy gyanúsítottja van, és a rendőrség látókörébe került Kunbaja polgármestere is. A környezetvédők szerint a Németországból érkezett hulladék csak a szeméthegy csúcsa. Ha a szaktárca továbbra sem veszi komolyan ellenőrzési feladatát, annak katasztrofális következményei lehetnek.

Dékány Lóránt
2006. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Illegális szeméttelepet fedeztek föl többek között Kiskunmajsán, Jászszentlászlón, Kunbaján, Kerekegyházán és Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei rendőrök pedig már négy gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben, ám az ő kilétük továbbra is ismeretlen.
A rendőrség az üggyel kapcsolatban megemlítette Kunbaja jelenlegi polgármesterének, Halász Istvánnak a nevét, ugyanis felesége képviseli azt a Szinkron 99 Kft.-t, amely a nyomozás eddigi adatai szerint a szemétimportot szervezte. A polgármester tagadja, hogy bármi köze lenne az esethez. Mint a Világgazdaságnak elmondta, feleségével külön élnek. Azt ugyanakkor tudni vélte, hogy a cég valóban importált Németországból hulladékot, de csak újrahasznosításra, s ez a fajta szemét nem azonos azzal a kommunális hulladékkal, amelyet a hatóságok a megye több pontján megtaláltak.
Halász korábban nyolc éven át, 2002-ig már betöltötte Kunbaja polgármesteri posztját. Ez idő alatt több büntetőeljárás indult ellene, és okirat-hamisítás, csempészet, devizabűntett miatt pénz-, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre is elítélték. 2003-ban pedig újabb másfél év börtönbüntetést kapott, amiért nagy mennyiségű üzemanyagot fiktív számlákkal érték alatt vámoltatott el. Mindezek ellenére idén ismét polgármesterré választották.
A rendőrség nemcsak a Halász család szerepét vizsgálja, hanem azt is, hogy miként juthatott át illegálisan a határon több száz kamionnyi hulladék néhány hónap leforgása alatt. Ez a kérdés foglalkoztatja a környezetvédőket is, hiszen a bűncselekmény-sorozatra már csak a szemétszállítás volumene miatt is fel kellett volna figyelniük a hazai hatóságoknak.
A Védegylet úgy véli, a környezetvédelmi felügyelőségeken végrehajtott jelentős elbocsátások miatt nem maradt elegendő szakember az ellenőrzésekre. – A hatósági rendszer leépítésével ugyan csekély megtakarítást ért el a kormány, de a környezetvédelmi felügyelőségek oda jutottak, hogy már nem tudják ellátni a feladatukat – állapította meg Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője. Véleménye szerint azzal, hogy kevesebb a hatósági ellenőrzés, gyakoribbá váltak a kihágások, hiszen a lebukás veszélye csekély, a szemétturizmus pedig hatalmas üzlet. Jávor arról is tájékoztatott, hogy az uniós szabályok miatt a zöldhatóságoknak több engedélyezési feladatuk van, így még arra sincs elegendő ember, hogy kimenjenek azokra a helyszínekre, ahova a jóváhagyást kiadták.
A szóvivő látványos PR-akciónak nevezte a zöldkommandó létrehozását, amely a törökbálinti petárdaraktár robbanása után folyamatos ellenőrzéseket végzett különböző telephelyeken, ám ez nem volt külön egység, csak a rendőrség, a felügyelőség és más szakhatóságok együttes akciója, és már híre-hamva sincs a kezdeményezésnek.
Szuhi Attila, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa szerint a jogi szabályozással is gond van. A közrádióban elmondta: vannak olyan hulladékok, amiket gyakorlatilag be sem kell jelenteni, elegendő egy szállítólevél, amivel igazolni lehet, hogy egy megfelelő feldolgozóhoz viszik azt. Úgy véli, ez utóbbit meglehetősen könnyű „lepapírozni”.
A környezetvédelmi tárca tájékoztatása alapján a mostani esetben is hasonlóképp történhetett meg a nagy mennyiségű illegális szemét beszállítása. Közleményükből kiderül, hogy a gyanúsított kft. zöldlistás (vagyis környezetvédelmi szempontból kezelt) hulladékként importálta a bálákat, amelyek behozatalához nem kell környezetvédelmi engedély, viszont be kellett volna jelenteni, ám a Szinkron Kft. ennek a kötelezettségnek sem tett eleget. A minisztérium sajtóosztálya ugyanakkor leszögezte: a hulladékgazdálkodás jogszabályaival nincs baj.

Uniós vizsgálatot kér az MSZP. A Németországból származó háztartási hulladékok illegális magyarországi lerakásának kivizsgálását kéri az Európai Bizottságtól Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő. A brüsszeli testülethez tegnap eljuttatott beadványában a képviselő kiemelte, hogy az idén tavasszal elfogadott uniós hulladékirányelv „valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy olyan módon biztosítsa a területén keletkező hulladékok hasznosítását vagy ártalmatlanítását, amely nem veszélyezteti az egészséget, a környezetet vagy a tájképet, továbbá minden tagállamtól elvárja, hogy megakadályozza a hulladékok elhagyását vagy illegális lerakását”.
– A háztartási hulladékok más tagállamba szállítása és ottani elhagyása nyilvánvalóan több ponton is sérti ezeket a szabályokat – vélte Herczog Edit. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.