A kormány előzetesen a munkaerőpiac részleges megnyitását javasolja a Románia és Bulgária 2007. január 1-jét követő európai uniós csatlakozása utáni időszakra – közölte Gyurcsány Ferenc a munkaerő-piaci stratégia ügyében kezdeményezett tanácskozáson. A kabinet javaslata szerint a csatlakozás első két évében százharminc-száznegyven szakmára terjed majd ki az automatikus, minden egyéb vizsgálatot mellőző engedélykiadási gyakorlat. A liberalizált szakmák listáját félévente felül kell vizsgálni – ismertette a miniszterelnök.
Az ülés nyilvános részében Dávid Ibolya, az MDF és Hiller István, az MSZP elnöke a részleges és fokozatos nyitás mellett foglalt állást. Az SZDSZ-es Eörsi Mátyás a teljes nyitás mellett érvelt, szerinte ez lenne hiteles, hiszen csatlakozásakor Magyarország ugyanezt várta az Európai Unió akkori 15 tagállamától. Dávid Ibolya kérésére később zárt ajtók mögött folytatták a vitát. Ezt követően Kiss Péter arról tájékoztatott: egyetértés van abban, hogy Magyarország ütemezett módon megnyitja a munkaerőpiacát; nézetkülönbség abban mutatkozik, hogy milyen mértékben és hogyan történjen ez. A munkaügyi és szociális miniszter azt mondta, hogy az SZDSZ az ütemezett nyitással egyetért, de gyorsabb menetrendet szeretne. Eörsi Mátyás a megbeszélés után kijelentette: „kompromiszszum fog születni, amellyel az SZDSZ együtt tud élni”.
A Fidesz és a KDNP nem vett részt a megbeszélésen, mert bár a témát fontosnak tartják, de „nem asszisztálnak egy PR-akcióhoz”.
Emlékezetes, az SZDSZ és az MSZP 2002-ben ellenezte a kedvezménytörvényt, 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogatva a társadalmat. A félelemkeltés – mint Debreczeni József könyvéből kiderült – Medgyessy Péter tanácsadójaként Gyurcsány Ferenc ötlete volt.

Ezért érintette nagyon rosszul a Tiszát, hogy kikerültek a támogatóik adatai a nyilvánosságba