Röviden

MN
2006. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyházvezetők az államfőnél
Szükség van az egyházak és az állam közötti folyamatos párbeszédre – mondta Sólyom László, amikor fogadta az egyházi vezetőket. Az államfő jelezte: az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos alapelve az Alkotmánybíróság szerint is az együttműködés elvével egészül ki. A találkozón jelen volt mások mellett Erdő Péter bíboros-érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Keresztes Szilárd görög katolikus püspök, Szabó István református püspök, Ittzés János evangélikus elnök-püspök, és Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. (MN)

A sajtószabadságot védenék
Sohasem szabad büntetlenül hagyni, ha erőszakot alkalmaznak az újságírók ellen – jelentette ki Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője Bécsben, ahol nemzetközi szervezetek közös nyilatkozatot írtak alá a sajtószabadság védelmében. Az EBESZ alapelve, hogy a média munkatársai ellen elkövetett erőszakot és megfélemlítést alaposan ki kell vizsgálni, és az elkövetőket át kell adni az igazságszolgáltatásnak – mondta. Ismeretes: Veres János pénzügyminiszter a napokban szándékosan lefejelte a Hír TV kameráját. (MN)

Megrongálták az ’56-os emlékművet
Festékszóróval gyalázták meg az 1956-os budapesti, központi emlékművet, amelyre az ismeretlen elkövetők egy Dávid-csillagot is festettek – közölte a XIV. kerületi rendőrség. A helyszínre érkező rendőrök ábrákat és egy feliratot találtak az emlékművön, amelynek központi részén világosan kivehető volt egy Dávid-csillag és egy sarló-kalapács. Rongálás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indult. (MN)

Tartja előnyét a Fidesz
Nem változott novemberhez képest a két nagy párt támogatottsága a felnőtt magyar lakosság körében: az MSZP támogatói tábora 21, míg a Fidesz támogatottsága 31 százalék volt decemberben. A Tárki adatai azt mutatják, hogy a biztos szavazó pártválasztók 52 százaléka a Fideszre, míg 35 százaléka az MSZP-re voksolna. Az MDF-re a felnőtt magyar lakosság hat, míg az SZDSZ-re öt százaléka szavazna. (MTI)

Pontosítás
Tegnapi lapszámunk A magyar médiapiacot monopóliumok uralják című cikkébe sajnálatos hiba csúszott. Mint leírtuk, a Bertelsmann-csoport tulajdonosi részesedést tudhat magáénak a Népszabadság című napilapban. Valójában azonban a cégóriás korábban birtokolta a Népszabadság üzletrészét, de ezen érdekeltségétől már megvált. A hibáért minden érintettől elnézést kérünk. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.