Kiírták a Zöld forrás pályázatot
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megjelentette a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek programjainak támogatását szolgáló „Zöld forrás” pályázati felhívást. A civilek január 31-ig nyújthatják be pályázataikat három különböző keretre: az állami feladatok költséghatékony átvállalása címén összesen alig több mint egymillió forintot osztanak szét, amíg a társadalmi szervezetek általános támogatására 44,8 millió forintot fordít a tárca, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó feladatokra pedig 50 millió forint áll rendelkezésre. (MN)
Pert vesztett a „géntej” gyártója
A környezetvédők Németországban pert nyertek egy tejipari óriáscég ellen. Az ügy hátterében az áll, hogy a Greenpeace kampányt indított azon konszernek ellen, amelyek génmanipulált takarmánnyal etetik a fejősteheneket. A Die Welt című német lap szerint Kölnben egy fellebbviteli bíróság ítéletében kimondta, hogy a Greenpeace „géntejnek” nevezheti a Müller cég tejét. A tejkonszern korábban már két pert elvesztett a környezetvédőkkel szemben, így már csak a legfelsőbb bírósághoz fellebbezhet. A Greenpeace évek óta harcol az ellen, hogy takarmányként használják a génmanipulált növényeket. (greenfo.hu)

Megmérgezték a játékosokat? Már a rendőrség is vizsgálódik a sorsdöntő meccs kapcsán