Az APEH-nál az illetékhivatalok
Január elsejétől a megyei és fővárosi illetékhivatalok az APEH regionális igazgatóságaiba integrálódnak, és ezt követően a feladataikat az APEH területi szervei látják el. Az illetékekkel kapcsolatos ügyeket Győr-Moson-Sopron megye kivételével a korábbi helyszíneken lehet majd intézni. A Magyar Államkincstár húsz, az APEH kezelésében lévő illetékbeszedési számlát nyitott meg, a jövőben ezekre kell utalni valamennyi illetékkel kapcsolatos befizetést. (MN)
Ingatlanadó: kiszivárgott a terv?
Egy olyan dokumentumhoz jutott az Index internetes újság, amely feladója szerint a 2008-tól tervezett ingatlanadó részleteit tartalmazza. A bizonytalan eredetű és hitelességű papírok szerint az ingatlanadó kulcsa 0–10 millió forint közötti ingatlanok esetében 1,5 ezrelék lenne. 10–20 millió között 3 ezrelék, 20–50 millió között pedig 5 ezrelék. 50–100 millió forint között 1,0 százalék, 100 millió felett 1,5 százalék lenne az adókulcs. (MN)
Kitartanak az evások
Csaknem négyezren jelentkeztek be 2007-re az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá a december 20-i határidőig, s mindössze harmincan jelentkeztek ki – közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az evázók száma így jövőre négy százalékkal emelkedik. 2003 óta százezer fölé emelkedett az evások száma. (MTI)

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái