Veres-fejes
Csontos
Csak lehajtottam a fejemet – védekezett Veres János, miután lefejelte a Hír TV kameráját. Ezért méltán kiérdemelné a Zidane-díjat. Persze mozgóképet bajos cáfolni: a kormányfejes ezúttal elvesztette a fejét. Ha megtalálta, és még fáj neki, elmehet a fehérgyarmati kórházba, ami némi Veres-nyomásra kiemelt kórház lett, s nem szüntetik meg.
Csecsemőt bántalmaztak
Életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen tegnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség egy két hónapos kisfiú ügyében. A nyírmihálydi kisgyerek még vasárnap került kórházba kartöréssel, de kiderült, életveszélyes belső sérülései vannak. A szülők nem tudtak magyarázatot adni a kicsi sérüléseire. (MTI)
Letépte egy kamion az ercsi felüljárót
Menet közben felnyílt tegnap hajnalban egy Scania kamion billencse, amely beleakadt a 6-os főút felett átívelő, Ercsi területén lévő gyalogos felüljáróba. Az építmény leszakadt. A sofőr műszaki hibára hivatkozott. Senki nem sérült meg, a műszaki mentés idején a rendőrség az utat lezárta, s a forgalmat az M6-os autópályára terelte. (MTI)
Holnap landol a Discovery
Magyar idő szerint kedden 23 óra 10 perckor levált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) és megkezdte a visszatérést a Földre a Discovery. Az amerikai űrrepülőgép a tervek szerint pénteken este tíz óra körül landol a floridai Kennedy Űrközpontban. (S. N.)
Skandináv lottó
Első sorsolás: 1, 17, 19, 23, 26, 28, 33. Második sorsolás: 8, 12, 20, 26, 28, 29, 35. (MTI)

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására