Sikerrel zárult az első űrséta

Nem változik a Discovery űrrepülőgép asztronautáinak programja a Nemzetközi Űrállomáson a hővédő pajzsot ért kisebb sérülések miatt, amelyeket az okozhatott, hogy a járműhöz mikrometeorit ütődött. A személyzet két tagja tegnap hat és fél órás űrsétát tett.

MN-összeállítás
2006. 12. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túl van az elsőn a tervezett három űrséta közül a Discovery személyzetének két tagja. Az amerikai Robert Curbeam és a svéd Christer Fuglesang – utóbbi most vesz részt először űrutazáson – hat és fél órát töltött tegnap az állomáson kívül. Feladatuk az volt, hogy a bázishoz csatlakoztassák az új, két tonna súlyú napelemet. A tizenegymillió dollár értékű berendezést az ISS robotkarja segítségével juttatták a helyére – jelentette a BBC.
Mikrometeorit és a felbocsátáskor keletkező lökéshullámok okozhatták a Discovery bal szárnyán, valamint a szárnyak és az űrrepülőgép alsó felét borító hővédő csempék kisebb sérüléseit – állapították meg a NASA mérnökei, akik szerint ezek nem teszik szükségessé a hővédő pajzs soron kívüli ellenőrzését. Mivel azonban a legnagyobb óvatossággal kell eljárni, a javaslatuk az, hogy a jövő héten, amikor az űrrepülőgép leválik a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), annak kamerája alaposan vegye szemügyre a jármű alsó részeit – adta hírül a CNN.
A repülésirányítók és a Discovery űrhajósai megkönnyebbüléssel fogadták a mérnöki véleményt, mert a hővédő pajzsot ért bármiféle sérülés riasztó emlékeket ébreszt. Mint az közismert, az űrből 2003 februárjában már hazafelé tartó Columbia, a fedélzetén hét asztronautával, a Föld légkörébe érve elégett, mert a külső üzemanyagtartályról leváló szigetelőhab megsértette a bal szárny hővédő csempéit, és a forró gázok bejutottak a gépbe.
A Discoveryt magyar idő szerint vasárnap hajnalban indították útnak a floridai Kennedy Űrközpontból, és hétfőn ért célba. Az amerikai űrrepülőgép – hét űrhajóssal a fedélzetén – a tervek szerint összesen tizenkét napot tölt távol a Földtől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.