Nyitóbeszédében az államfő kijelentette: „Az integráció lényegében megrekedt a jogtechnikai és gazdasági követelmények teljesítésének szintjén, de hogy lényegében mivégre az egész, azzal nem nagyon foglalkoztak az unióban.” Sólyom László úgy vélte, hogy az európai uniós intézményesítés nem termelt ki egységes szellemet a tagállamokban. „Európa az elitek projektje volt, és egyelőre az is maradt” – hangzott a köztársasági elnök diagnózisa.
Mintha az EU további bővítéséből nem kérők hangja egyre erősebben hallatszana az unióban – írta brüsszeli tudósítónk a tegnap kezdődött EU-csúcsról. Az uniós országok vezetőinek találkozóján is csak a hivatalos optimizmus lelhető fel, de az már szinte biztosnak tűnik, hogy a nyugat-európai közvélemény bővítésellenes hangulata a kormányfőket is az újabb jelentkezők felvétele ellen hangolta. Az új tagsági szabályoknak Törökország, Szerbia és Bosznia aligha tud majd eleget tenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Románia és Bulgária nem csatlakozik a jövő év elején, de azt igen, hogy Zágráb is csalatkozhat csatlakozási reményében, ha nem hajtja végre a tőle megkívánt intézményi reformokat.
Az Európai Néppárt Brüsszel közelében zajló csúcstalálkozóján Orbán Viktor, a formáció alelnöke azt hangoztatta: ha nem sikerül elérni, hogy az Európai Unió vezetői különválasszák egymástól Horvátország és Törökország csatlakozásának kérdését, Európa az egyik legsúlyosabb morális hibát követheti el, Zágrábot évekig elzárva a csatlakozás lehetőségétől.
Továbbiak a 9. oldalon

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda