Sólyom: Közös európai szellemi alap kellene

Európa az elitek projektje volt és maradt, az egységesülésben mindmáig nincs jelen közös szellemi alap – állapította meg Sólyom László köztársasági elnök az Európa a változó világban elnevezésű háromnapos konferencián, amelyet ő nyitott meg az Akadémia budapesti székházában tegnap.

Joó István
2006. 12. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Illúzióvesztés – az európai integrációval kapcsolatban ez volt az egyik leggyakrabban elhangzó kifejezés a Magyar Tudományos Akadémia, a Kultúra Pápai Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Kar által közösen rendezett konferencián az Akadémia dísztermében. Nyitóbeszédében az államfő kijelentette: „Az integráció lényegében megrekedt a jogtechnikai és gazdasági követelmények teljesítésének szintjén, de hogy lényegében mivégre az egész, azzal nem nagyon foglalkoztak az unióban.” Sólyom László úgy vélte, hogy az európai uniós intézményesítés nem termelt ki egységes szellemet a tagállamokban. „Európa az elitek projektje volt, és egyelőre az is maradt” – hangzott Sólyom diagnózisa. A magyar államfő a restauráció drámájának nevezte azt, ami hazánkkal a rendszerváltozás óta történt. Hiszen nem határozták meg Magyarországon, melyik Európa legyen a modell. Így történhetett, hogy nem jött létre egyetértés ideológiai, magatartásbeli és szimbolikus kérdésekben, illetve abban, kikből álljon az állami tulajdon felosztása során az új tulajdonosi osztály. Az emberek a rendszerváltozástól gazdasági csodát reméltek, miközben Nyugat-Európában a szociális állam kimerülésének jelei mutatkoztak.
„Nem kerültek napirendre a mélyebb kérdések a csatlakozás során sem, így az sem, melyek voltak az integráció eredeti motívumai” – mutatott rá Sólyom. Felidézte Karl Rahner katolikus teológus híres gondolatát, miszerint „Európában még az ateisták is keresztények.” Az államfő szerint a kultúrának, ami körülvesz minket, még része mindaz az etikai és antropológiai normarendszer, amely szorosan a kereszténységhez köthető. A konferenciát megnyitó szónok arról is szólt, hogy a közös szellemi alap megteremtéséhez Magyarország mivel járulhatna hozzá. Úgy vélte a köztársasági elnök, hogy az egyik ilyen momentum az emberi jogok iránti fokozott érzékenységünk a diktatúrával szembeni tapasztalatainkból következően. „A terrorizmust megelőző védekezés nem csorbíthatja az alapjogok érvényesülését” – fejtette ki Sólyom László.
„Mára illúziónak bizonyult a két tüdővel lélegző Európa gondolata” – vélte a konferencián Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke. Arra célzott ezzel, hogy az a két és fél éve csatlakozott régió, amelyhez Magyarország is tartozik, a nyugati keresztények reménye ellenére nem hozott spirituális felfrissülést, és a szabadság levegőjét vitte az integrációba. „A szabadság értéke helyett az önök térségében a gazdasági liberalizmus lépett előtérbe” – szögezte le. A francia bíboros úgy látja, ma kevesebb meggyőződéses ateista van, mint húsz éve, ám sokkal több a nem hívő, a közömbös, illetve a sehová nem kötődő hívő. Erdő Péter bíboros, az európai püspöki konferenciák testületének elnöke az európai jogalkotással kapcsolatban arról értekezett: nagy veszély, hogy ha az európai államokban a pillanatnyi többség érdeke határozza meg a jogfejlődést. Hangsúlyozta, felekezeteket átívelő módon kell az európai egyházaknak a keresztény alapértékeket képviselni. Erre utalt Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke megállapítása is, miszerint Európa jövője azon áll vagy bukik, megőrzi-e azt az egyedülálló örökségét, amelynek fő pillérei a tízparancsolat, a görög filozófia és a római jog.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.