Szemben az unióval

Bár az unió agrárbiztosának célkitűzése, hogy legfeljebb szinten tartsa a közösség jelenlegi agrártermelési szintjét, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter abban bízik, hogy Magyarország a következő hét évben mintegy 30 százalékkal tudja növelni agrártermelését.

Dénes Zoltán
2006. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter lapunknak nyilatkozva koncepcionális eltérésnek nevezte az Európai Unió fejlett agrárországai és Magyarország között kialakult agrárstratégiai ellentétet. Mint mondta, az Európai Unió fejlett agrárországai nagyjából 90-95 százalékos hatékonyságot értek el az agárágazatban, míg hazánk e tekintetben alig 60 százalékon mozog. – Ezért – tette hozzá – amennyiben mi teljes egészében másoljuk az unió jelenlegi stratégiáját, ami a termelés szinten tartására, illetve néhány területen éppen a csökkentésére irányul, akkor ez a hatékonyságbeli különbség mindig meg fog maradni. Ennek megfelelően nekünk arra kell törekednünk, hogy teljes mértékben kihasználjuk a következő hét évben az uniós lehetőségeket, támogatásokat – világított rá Gráf József. Hozzátette: érdekeinket egyelőre csak vitában tudjuk és akarjuk érvényesíteni, noha van olyan eset, mint például a kukoricaintervenció minőségi követelmények megváltoztatása, amely ügyben az Európai Bírósághoz fordultunk. A miniszter egyébként a jövő héten fog tárgyalni uniós társaival a kukoricaintervencióról, ugyanis az elmúlt hetekben felvetődött, hogy jövő év júniusában azt teljesen megszüntetik. Meglátása szerint e terv elvetését nem lesz könnyű kiharcolni, hiszen ez főképp Csehország, Ausztria, Szlovénia és Magyarország problémája. – Nekem – mondta Gráf József – azt kell elfogadtatnom Brüszszellel, hogy van egy nemzeti agrárstratégiánk, amit meg akarunk valósítani a következő hét évben.

Eltörlik a kukoricaintervenciót. Jóváhagyta tegnap az Európai Bizottság (EB) azt az elképzelést, amely szerint júliustól megszűnik a kukoricaintervenció, de a tagországok agrárminiszterei még megvitatják a tervet annak életbelépése előtt. Az EB közleménye szerint a 2005–2006-os idény végére az uniós intervenciós kukoricakészlet 5,6 millió tonnára nőtt, ennek 93 százaléka Magyarországon van. Becslésük szerint változatlan feltételek mellett a készletek 2013-ra 15,6 millió tonnára nőnének. Gráf József agrárminiszter a jövő héten tárgyal uniós társaival a kukoricaintervencióról, s külön találkozik majd Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztossal. Glattfelder Béla magyar néppárti képviselő szerint az Európai Bizottság e lépéssel megsérti az uniós jog alapelveit. Hozzátette: a most tervezett lépés jogsértő, mert az őszi vetések befejeztével már kialakult a jövő évi vetésszerkezet, így a gazdák nem tudnak alkalmazkodni a jövőre hatályba lépő szabályokhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.