Csakhogy már, drága Albán Úr! Számomra fel nem foghatatlan, habár széleslátó körrel rendelkezem régi gyermekkorom óta, hogy miként engedhető meg az Orbán Úr embereinek a budapesti utcákon Kárpát-sávos zászlóval történő mászkálás. Kérem, ez bennem rettegést ébreszt, itthon szoktam tenni ezt egyedül, a szoba sarkaiba húzódva. És, Albán Úr, még ők vannak felháborodva, hogy a rendőrség támadásra szólítja fel őket, és a nagy sietségben némely lázadó megbotlik és elesik a kőben. Utána persze meg Brüsszelben jajgatják a terrorizmust, mintha nem lenne itt Kormány, ami intézkedik. És nem csak ez. Napról napra eláraszt mindannyiónkat az agressziós Fideszes intézkedések lebírhatatlan sokasága. Például amit a Schmitt Úr művelt annak a fegyveres focistának a temetésén, hogy rögtön átvette a fő szervezést, mert ő Fideszes vezető, tehát jár neki. Pedig közös nagy nemzeti halottunk volt, nem a jobboldali ellenzéké! Énszerintem ez etikus kérdést feszeget. De hát persze hogyan is gondolnám én, vagy éppenséggel maga, drága, aranyos Albán Úr, hogy a Fideszes Urak, különös tekintettel az Orbán Úr, majd ilyenekkel fog törődni, amikor hatalma érdekében vádaskodik. Tudom én, Albán Úr, hogy szolnoki kérdés volt ez, mert nem kell rá válaszolni. Hiszen vaknál világosabb, hogy nem törődik ők semmi mással, csak nekik jobb legyen. Valamint gátolják a reformot. Aranyos Albán Úr, a példa érdekében itt áll az egészségi ügy. Amit gátolnak azt is. Hogy azt fennen hangoskodja a Mikola Úr, hogy nekik egyetlen biztosító áll az érdekükben. Mert biztosan az ő embereik vannak abban. De maga okos ember, Albán Úr, és egyetért, hogy egy biztosító nem tud úgy vigyázni a tízmillió emberre összesen, mintha lenne még több. Több biztosító persze hogy többet tud figyelni a betegre. Én is sokat betegeskedem, és örülnék, ha kettő vagy három cég követne engem nyomon az állapotom alakulását, nem csak egy, aki lehet, hogy éppen akkor másra koncentrálódik. És a szőrlelkű Mikola Úr erővel tiltakozik, nem engedi meg, hogy a magányosan betegeknek több legyen a hátterük. Lelketlen gonoszság ez, kedves Albán Úr, nem más. Vagy amit a kórházakban tesznek. Itt is az Orbán Úrék, amit akarnak. Kérem, Albán Úr, ideges gyomorlázat jött rám ettől, el kellett lassan sétálnom gyógyászati túrót venni. Hogy a szenvedőknek ne ötven kilométeres körzetben legyen kórház! Hát itt majd halálok következődnek be! A féktelen Fideszes Urak hogy nem értik meg, hogy van olyan beteg, aki nem tud messzebbre menni az ötven kilométernél, és amibe bele is halhat balszerencsés esetben? És akkor majd én is járjak át az ország másik felébe, amikor fertőző a szervezetem? Miért nem jó az ötven kilométer, most mondja meg, drága Albán Úr? Tudom én, tudom én a választ. Minden rosszat meg akarnak tenni az alsóbb sorba jutott néprétegeknek, mert csak mi nem tudunk bedőlni a Fideszes terveknek. És nem egyeznek bele semmibe, amit a Miniszterelnök Úr elgondolt a szegényebb választói embereknek, hanem mindegyre a saját pecsenyéjüket építgetik. Nagyon szeretné már az Orbán Úr, hogy koronát úsztassa megint a vízen a rengeteg közös pénzből! De abból ugyan nem eszik, ugye, aranyos Albán Úr?
Lejegyezte: Csermely Péter

Hihetetlen számokat húztak ki az ötös lottón, sokan lettek milliomosok