Az Alkotmánybíróság (AB) tegnapi határozatában kiterjesztette hatáskörét a Legfelsőbb Bíróság (LB) valamennyi jogegységi határozatának alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára. A határozat szerint – amelyet egy legfelsőbb bírósági értelmezés nyomán beadott indítványra válaszul fogalmaztak meg – nem alkotmányellenes az LB-nek a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásáról szóló polgári jogegységi határozata. Az indítványozók a jogorvoslathoz való jogba, a bírósághoz fordulás jogába és a jogállamiságba ütközőnek vélték azt a legfelsőbb bírósági értelmezést, amely szerint a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidő számításánál a keresetlevél bírósághoz beérkezésének, s nem pedig a keresetlevél postára adásának az időpontja számít. Határozatában azonban az AB elutasította a beadványokat, amelyek az LB vizsgált polgári jogegységi határozata alkotmányellenességének megállapítására irányultak.
Ugyanakkor a határozat indokolása kapcsán Sereg András, a taláros testület sajtófőnöke elmondta: az AB már egy tavaly novemberi döntésében megállapította hatáskörét az LB jogegységi döntései egy bizonyos körének vizsgálatára.

Ezért érintette nagyon rosszul a Tiszát, hogy kikerültek a támogatóik adatai a nyilvánosságba