Rég nem látott, 5,3 milliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, míg a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-re valamivel több mint egymilliárd forintos büntetés jutott. Az ok: a társaságok megegyeztek a szervizekben felszámítandó óradíjak mértékéről a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével (Gémosz), és 2004–2005-ben egységes árakat, valamint azonos mértékű áremeléseket vetettek be. Korlátozták tehát az árverseny érvényesülését – állapította meg tegnapi határozatában a versenytanács, amely a Gémoszra is igen komoly, 360 millió forintos bírságot szabott ki. Zavodnyik József eljáró versenybíró tegnap arról is beszámolt, hogy az Allianz és a Gémosz az óradíjak alakulását öszszekötötte a biztosítások értékesítésében elért eredményekkel.
*
Ugyanezt a Generali és a Gémosz viszonyában nem állapította meg a versenytanács, azt azonban igen, hogy bizonyos kereskedéseknél volt kapcsolat az óradíjak és az értékesítés alakulása között. A megállapodások hatására a fogyasztók nem tisztességes árversenyben alakuló díjakat voltak kénytelenek fizetni – állapította meg a GVH, amely három biztosítási alkuszcéget is elmarasztalt.
Olyan megállapodás azonban nem születhet a biztosító és az alkusz között, amely a versenyt korlátozza – szögezte le a GVH, amely szerint nem határozható meg, hogy az alkusz hány casco vagy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést közvetítsen a biztosítóhoz, ahogy az is jogellenes, ha a jutalék a biztosítóhoz közvetített szerződések számával sávosan nő. A GVH szerint az alkuszok is szerepet játszottak a két nagy biztosító és a márkakereskedők közötti megállapodásokban: a három cég – a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft., a Magyar Opel-kereskedők Bróker Kft., valamint a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. – 45 millió, 13,6 millió és 30,7 millió forintos bírságot fizet azért, mert a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsítottak.
Az Allianz nem ért egyet a GVH határozatával, és él a jogorvoslati lehetőséggel – közölte lapunk kérdésére a társaság képviselője. A cég szerint mindenkor szabályosan jártak el, és a fogyasztókat sem érte kár. Ugyanerről számolt be a Generali is a biztosítót képviselő ügyvédi iroda közleményében.

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban