Köszönöm a leveleket, karácsonyra is sokat kaptam; többségük szerzője szépeket ír, kényeztet, de olyan is akad, aki akasztófán szeretne látni vagy börtönben – akkor talán véget ér ez a nyavalyás Tollhegyen-sorozat. Utóbbiakat is köszönöm: a kritikákból okulni kell, hibbant ember az, aki csak a szépre vevő, a bírálaton pedig átlép, mint valami víztócsán.
Köszönöm a telefonokat, ezekből is bőven érkezik: a dicséretek mellett rakásnyi témajavaslat, cikkötlet, gondolatébresztő idea. De kritika is – bár, jóval kevesebb, mint levélben. (Írásban – névtelenül, persze – sokkal bátrabb a hozzászóló, élőszóban nagyobb a félsz.)
Én legjobban az élőszavas bírálatot szeretem. Amikor odaáll veled szembe az ember, és azt mondja: kedves barátom, kétségbeejtő dolgozatot írtál a minap, mi itt a cimborákkal megpróbáltuk megfejteni, de nem sikerült, kérlek, nézesd meg magad szakorvossal.
Ha szép, ha csúnya a másnapi visszajelzés, mindig elolvastatom még a megjelenés előtt az írást: több szem többet lát… Így is benne marad óhatatlanul egy-két baki. Ilyenkor szeretnék kivonulni a Bakonyba betyárnak, hogy föl ne ismerjenek.
Ilyen szakma a miénk. Föllovagolhatsz vele a Parnasszusra, de nevetségessé is teheted a nevedet. Mennyország és pokol. Békéről még karácsonykor se ábrándozz!
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
