Tűzesetek: százhuszonöt idei áldozat

Hírösszefoglaló
2006. 12. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén eddig összesen 125 halálos áldozatot követeltek a tűzesetek, azaz negyvennel kevesebbet, mint tavaly – tájékoztatta a távirati irodát tegnap Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Elmondta: a tűzesetek áldozatai többnyire gyerekek, illetve idős, beteg emberek. A katasztrófavédelem statisztikái szerint különböző – főként közúti – szerencsétlenségekben tavaly 735-en vesztették életüket. Idén december 28-ig huszonhéttel többen, 762-en haltak meg így. Ebben a kimutatásban azonban nem szerepelnek azok a közlekedési balesetek, például a gázolások, amelyeknél nem volt szükség műszaki mentésre és a tűzoltókra.
A tűzeseteknek idén eddig 577 sérültje volt, ami 106-tal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Műszaki balesetben 4938-an sérültek meg, ez 254-gyel több, mint 2005-ben. A tűzoltók 66 ezer riasztást kaptak, az előző évinél hatezerrel többet. Főként közlekedési balesettel összefüggő mentés tavaly összesen csaknem 27 ezer, idén pedig 35 ezer volt. Viszont ebben az évben háromezerrel kevesebb – 21 ezer – tűzeset történt, mint tavaly.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.