Még csak néhány napja jegyezték be jogerősen a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökévé a május végén megválasztott Németh Lászlót, de már annyi támadást kapott, mintha évtizedek óta ő lett volna az első ember. „Ennyi idő alatt nem is hibázhattunk” – jegyezte meg kissé fásultan Németh, amikor az új vezetőség friss intézkedéseiről érdeklődtünk nála. Az már régóta tudott volt, hogy a szövetség főtitkárával, Bodrogváry Ivánnal kölcsönösen nem kívánnak együtt dolgozni, s ez a tény a kedd késő esti elnökségi ülésen öltött testet, amikor 45 napos felmondási idővel megszüntették a főtitkár munkaviszonyát. „A törvényeknek megfelelően jártunk el, s ez mindig így is lesz. Bodrogváry úr szembekerült a szövetség felett törvényességi felügyeletet ellátó ügyésszel, a Legfőbb Ügyészség állásfoglalásával ellentétes nyilatkozatokat és jogi következményekkel járó lépéseket tett küldöttgyűlési vagy elnökségi felhatalmazás nélkül” – indokolta az elnök a döntést. Hozzátette, az adminisztratív vezetéssel ideiglenesen Varga Tamást bízták meg, a főtitkári posztra pályázatot írnak majd ki. Bodrogváry „koncepciós perről” beszélt, bár nyilván őt sem érte váratlanul eltávolítása, hiszen nyíltan szembehelyezkedett Németh Lászlóékkal.
Az elnök arra is reagált, hogy a sajtóban megjelent, a kilenc helyett mindössze öttagú elnökség már nem határozatképes, mert egyikük lemondott. „Ne kelljen már minden hírt kommentálnom, amely a zuhanyhíradóból érkezik! Mindenesetre leszögezhetem, hogy a jelenlegi elnökségből sem Ábrahám István gazdasági alelnök, sem más nem kíván lemondani.” Személyi ügyekben egyelőre nem várhatók további lépések, jövő pénteken, december 15-én viszont küldöttgyűlést tart a szövetség, hogy az október 2-i, kudarcba fulladt összejövetelt követően végre módosítsa, törvényessé tegye saját alapszabályát. „Ezután, ha a tagság úgy kívánja, állunk elébe bármilyen újbóli választásnak” – mondta Németh László. Az ellenzék ugyanis tovább szervezkedik, bár másik hivatalos elnökjelölt egyelőre nincs a láthatáron.
Pánik – a 36 fokos hőségben elfogytak a ventilátorok!