Újabb, a balatonföldvári után az üdülőkörzet második legnagyobb vitorláskikötője épül Balatonszemesen. A déli part egyik legszebb vízi létesítményének kialakítására másfél éve kétszázmillió forintot fordított a Balatoni Hajózási Zrt., a beruházás második ütemére pedig háromszázmilliót költ. Kilencvenkétmillió forintot a regionális operatív program vízi turizmus fejlesztésére fordítható forrásából nyertek el, a hajózási társaság pedig százkilencvenmilliónyi önrészt vállalt.
Ez teszi lehetővé, hogy Szemesen, a hajóstársaság kempingjének szomszédságában befejeződjék a tópart egyik legkorszerűbb, 330 hajóhelyes vitorláskikötő-beruházása. Ezzel együtt megújul az üdülőhely népszerű mólósétánya is – mondta lapunknak Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. A tó hajózási főnöke hozzáfűzte, hogy a XXI. század vízi turisztikai igényeinek minden szempontból megfelelő szemesi kikötőben korszerű szerviz és egy kisebb hajójavító is rendelkezésre áll majd.
A balatonszemesi kikötőberuházást egy új korszak nyitányának tekinti a balatoni hajóstársaság, amelynek tervei között szerepel egy bérhajóflotta létrehozása is. Azok kedvében járnának, akik kishajó nélkül érkeznek két-három hetes vagy hosszabb balatoni üdülésre, és itt bérelnének vitorlást. A charterflottához Szemesen ideálisak a feltételek: a kikötő közelében sok magánszállást kínálnak, most épül egy hatvanlakásos apartman, és itt van a társaság lakókocsis, lakóautós kempingje is – sorolta a vezérigazgató.
Ami pedig a vízi sportok megszállottjainak a biztonságát illeti, a meteorológusok a hajóstársaság kikötőit nézték ki az üdülőkörzet időjárás-észlelő és -előrejelző rendszere bázisának.
Új vitorláskikötő épül a Balatonon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en













Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!