Eredményt hirdetett a múlt héten a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a reklámügynökségi és médiavásárlói feladatok ellátására kiírt közbeszerzési pályázaton, amelynek keretösszege bruttó 350 millió forint. A hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos tenderen a reklámügynökség kategóriában az ACG HEY Kft. és a Media Machine Kft. lett a győztes (bruttó 90 millió forint), míg a médiavásárlói feladatokat az N.G. Partners Kft. és alvállalkozója, a Mindshare Kft. végezheti (bruttó 260 millió forint). A MeH közleménye szerint a megbízás 2007. június 30-ig szól, de a költségek a 2006-os költségvetést terhelik. Az indoklás szerint „a kormányzatnak kötelessége és felelőssége az állampolgárok pontos és korrekt tájékoztatása a kormányzati intézkedésekről”.
Önreklámozásra korábban sem sajnálta a pénzt az MSZP–SZDSZ- koalíció. Mint arról beszámoltunk, 2005-ben mintegy 900 millió forintot szánt médiafelület-vásárlásra a MeH, azonban kiderült, hogy érvénytelen ajánlatot hirdettek ki győztesnek, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság ötmillió forintos bírságot szabott ki a hivatalra. Arról is beszámoltunk, hogy a jövő évi költségvetésben hárommilliárd forintot különített el a kormány az általa „reformoknak” nevezett megszorító intézkedések propagálására, azok szükségességének alátámasztására, ugyanis szerintük még soha nem volt ennyire fontos, hogy az emberek megértsék a „nélkülözhetetlen” átalakítások lényegét.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő