A 2007. évi költségvetés egy minden szempontból sikeres 2006-os évre építkezhet. A Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett jobboldali kormány első teljes pénzügyi éve a sokszor negatív hangvételű európai várakozásokon felüli eredményeket hozott. A szinte folyamatosan a média kereszttüzében álló költségvetési hiány végül nem haladja meg a 30 milliárd zlotys lélektani határt, sőt a tervezettnél 3,5 milliárddal kevesebb lesz – számolt be a kilátásokról Zyta Gilowska pénzügyminiszter.
A reálgazdaság szintén a várakozásokon felül teljesített. A harmadik negyedév friss adatai majdnem 6 százalékos GDP-növekedést mutatnak, s ez 2006 egészére 5,4 százalékos eredményt valószínűsít. Az EU egyik legalacsonyabb inflációját továbbra is egy százalékon tartó Lengyelország emellett minden más új tagállamnál jobban használta ki az uniós munkaerőpiacok kínálta lehetőségeket.
Az új költségvetés nem okoz különösebb meglepetést az elemzők körében. A növekvő bevétellel, valamint ismét 30 milliárd zlotys deficittel tervező kormány a dokumentum prioritásai alapján jó néhány választási ígéretét teljesíti. Jövőre mintegy 500 (!) százalékkal több pénz jut vidékfejlesztésre, mint az idén, s ezenfelül a mezőgazdasági ágazat további háromszor annyi forráshoz jut, mint 2006-ban.
A kormányzat elkötelezett a gazdasági növekedés támogatása mellett, s úgy tűnik, az EU fejlesztési forrásait is fel tudja használni elképzeléseinek megvalósítására. Az Európai Bizottság költségvetési főbiztosságának közleménye szerint ugyanis Lengyelország több mint 11 milliárd eurót kap 2007 során uniós forrásokból, épp a négyszeresét annak, amit befizet a közös költségvetésbe. Ezzel a strukturális alapok mintegy 18 százaléka fölött rendelkezhet, ami magasan a legtöbb az EU tagállamainak összehasonlításában. Az is a további növekedést szolgálja, hogy a kormány rendeletben bővítette több kiemelt gazdasági zóna (ipari park) területét, és továbbra is igyekszik megteremteni a külföldi befektetők számára vonzó gazdasági feltételeket.
Bár a gazdasági elemzők egytől egyig felhívják a figyelmet a költségvetési hiány csökkentésének szükségszerűségére, a következő évekre prognosztizált növekedés, valamint az EU folyamataiba a diplomáciai viták ellenére kiválóan beilleszkedő lengyel gazdaság egészének állapota összességében dinamikus és kiszámítható fejlődést ígér Lengyelország számára.

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását