Van, akinek telik drága évbúcsúztatóra

Megteltek a hazai szállodák, szinte minden hely foglalt szilveszterre. A megszorítások ellenére még mindig van olyan réteg az országban, amelynek telik a drága ünneplésre. Annak, aki külföldön szeretné tölteni az év végét, naponta akár 200 ezer forintot is ki kell fizetnie egy főre. Ennek ellenére sokan döntenek az utazás mellett.

2006. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszorító lépések ide vagy oda, tavalyhoz képest az idén többen döntöttek úgy, hogy nem otthon, hanem valamelyik honi szállodában vagy külföldön töltik el a szilvesztert. Valószínűsíthető, hogy a külföldi utazások száma legalább tíz százalékkal lesz magasabb, mint 2005-ben. – A piacon általában érezhető a megszorítás, de ennek ellenére több a szilveszteri szállodafoglalás, mint egy évvel korábban – jelentette ki a Horvát Utazási Iroda értékesítési munkatársa. Zámbó Szilvia elmondta: a szórakozni vágyók legkedveltebb célja Opatija (Abbázia), de emellett Prágába és Rómába is szerveznek utakat. Nem nevezhető olcsó mulatságnak egy Párizsban eltöltött szilveszter. A francia fővárosban – repülővel – minimum három éjszaka 150–200 ezer forintba kerül fejenként. Ide inkább kettesben jár köszönteni az újévet a magyar középosztály felsőbb rétege – vélekedett Nagy Gábor. A Párizs Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szilveszterre szervezett csoportos utak gyorsabban keltek el, mint 2005-ben, az egyéni és a csoportos utak értékesítése pedig 15 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Nagy Gábor az emelkedő utasszámról úgy vélekedett: sokkal inkább természetes fejlődésről van szó, mint hogy a magyarok a nehezebb idők előtt még utoljára jól kiköltekeznének. Ezzel szemben a tavalyihoz képest csak 80-90 százalékos forgalmat tapasztal Vadász Ágnes, az IBUSZ belföldi utak osztályvezetője. A szakember szerint ez nem feltétlenül a foglalások számának csökkenését jelzi, hiszen a szállodák Magyarországon több mint 90 százalékos telítettséggel várják az újévet. Inkább az a jellemző, hogy a hazai pihenést választók közül egyre többen kerülik ki az utazási irodákat, és szobafoglalásaikat az interneten intézik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.