időjárás 6°C Vilma 2022. december 5.
logo

Vietnamban pusztít a Durian

Hírösszefoglaló
2006.12.05. 23:00

Legkevesebb negyvenhat ember életét vesztette, házakat rongált meg és hajókat sülylyesztett el a Durian tájfun, amely a hét elején érte el Vietnam partjait. Sokan eltűntek a viharban, és legalább háromszázan megsérültek. A tájfun miatt a Fülöp-szigeteken a legfrissebb adatok szerint több mint ezerkétszázan haltak meg vagy vesztek el.

Tudtak az érkezéséről, mégis többeket felkészületlenül ért a Durian tájfun, amely hétfőn érte el Vietnamot. Partra érése helyén, a Ho Si Minh-várostól keletre fekvő Ba Ria – Vung Tau tartományban tízen, az ország többi felében pedig még legkevesebb harminchatan vesztették életüket. Legalább háromszázan megsérültek, és sokan eltűntek a viharban. Sokkal nagyobb baj is történhetett volna, az indokínai ország vezetői azonban korábban elrendelték azon területek evakuálását, ahol a Durian útját sejtették. Több mint ötvenezer embert költöztettek ki otthonából az ország középső részében. Néhányan azonban értékeiket féltve visszaszöktek házaikba. Erre lehetett számítani, mert az evakuálásoknál sokszor karhatalmi erőt kellett alkalmazni. A Durian a kikötőkben horgonyzó halászbárkák közül több mint nyolcszázat rongált meg, legkevesebb tizenegyezer házat döntött össze a parton.
Közben a Fülöp-szigeteken a Vöröskereszt adatai szerint már több mint ezerkétszáz eltűnt vagy halott embert regisztráltak a trópusi szélvihar tombolása óta. Miként arról beszámoltunk: a szigeteken járó tájfun hatalmas sárlavinákat okozott, amelyek egész falvakat temettek maguk alá a Mayon vulkán közelében. A hivatalos adatok szerint tegnapig 520 embert ástak ki a sárral elárasztott településeken. A viharnak kevesebb áldozata is lehetett volna, azonban a Mayon utoljára júliusban tört ki, amikor az oldalán hamu és kő halmozódott fel, amely megsokszorozta a most a falvakra zúduló sár mennyiségét.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.