Virágzó emberkereskedelem

Az embercsempészek tizenegy legfontosabb vadászterülete között szerepel a januárban uniós taggá váló Románia és Bulgária. A szakemberek szerint a határok megnyílásával a szexuális rabszolgáknak szánt gyermeklányokat akadálytalanul juttathatják el foglalkoztatásuk helyszínére.

MN-összeállítás
2006. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A most húszéves román lány, Anca hosszú időn keresztül azt hitte, a televíziókban szereplő fiatalok jó pénzt kapnak azért, hogy a nézettség emelése érdekében azt meséljék: emberkereskedők eladták és Nyugat-Európában prostitúcióra kényszerítették őket. Nemrégiben azonban a saját bőrén kellett tapasztalnia, hogy ezek a rémtörténetek igenis valóságosak – nyilatkozta a lány a Reutersnek. Anca Németországban élő barátai győzködésére döntött úgy, hogy elfogadja ajánlatukat, és munkát vállal Hamburg mellett. Útlevelét azonnal elvették, és állandó felügyelet mellett prostitúcióra kényszerítették. Három hónap után sikerült elszöknie, és a rendőrségre menekülnie. Később kiderült: a barátnő, aki Ancát kicsalta, vele és egy másik lánnyal váltotta meg a saját szabadulását.
Évente több ezer Ancához hasonló fiatal nő kerül az emberkereskedők markába. Sokan közöttük alig tizenhárom évesek. A gyerekeket házasság vagy jól fizető munka ígéretével csalják külföldre, majd éjszakai bárokba, bordélyházakba adják el őket.
A jelenséget jól ismerő szakemberek szerint Románia és Bulgária uniós csatlakozása után a helyzet tovább súlyosbodik, hiszen sokkal egyszerűbb lesz ezeket a fiatalokat eljuttatni a megrendelőkhöz.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Tímár Zoltán, a magyar határőrség szóvivője is. Elmondta: a gyermekkereskedelem és prostitúció nagyon jól szervezett bűnszövetkezetek kezében van. A határon csak akkor buknak le, ha a határőrök előzetesen információt kapnak róluk. Korábban még kikérdezték úti céljukról a szülőkkel vagy magukban érkező gyermekeket, de januártól már szinte lehetetlen lesz kiszűrni a gyanús vagy veszélyeztetett utasokat.
Iana Matei egy a nők támogatásával foglakozó romániai civil szervezet szóvivője szerint az emberkereskedők főként a 13-14 éves gyermeklányokat keresik. Ők még könnyen átformálhatók, ellenőrizhetők, s elhiszik, hogy a rendőrségtől nem várhatnak segítséget.
Az emberkereskedelem elleni szervezet bukaresti vezetője, Dumitru Licsandru elmondta: 2006 szeptemberéig kétszáz bűnözőt tartoztattak le, akik 1400 fiatal nőt kényszerítettek külföldön szexuális szolgáltatásokra. Bulgáriában évente négy-öt ezren esnek az emberkereskedők áldozatául – nyilatkozta Katya Ilieva, az ottani belügyminisztérium szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.