Kétnapos konferencia kezdődött tegnap Teheránban a holokausztról. A szervezők szerint a rendezvény célja a holokauszt valóságtartalmának és mértékének megállapítása. A konferenciára harminc országból több mint hatvan kutatót hívtak meg Iránba, magát az eseményt azonban már meghirdetésekor nagy nemzetközi felháborodás fogadta. Megnyitóbeszédében a külügyminiszter „megjósolhatónak” nevezte, és elvetette a külföldi bírálatokat. „Az iráni elnök egyszerű kérdése, hogy ha a holokauszt történelmi tény, akkor miért nem lehet tanulmányozni, Irán elleni vádak hullámát keltette anélkül, hogy megpróbálnának logikus választ adni rá” – mondta a Manusehr Mottaki, aki szerint „az értekezlet célja nem a holokauszt tagadása vagy bizonyítása, hanem az, hogy európai kutatók kifejthessék álláspontjukat”. A résztvevők között található több európai és amerikai ortodox zsidó is, többen áthúzott izraeli zászlót ábrázoló, illetve „Zsidó vagyok, nem cionista” feliratú jelvénnyel.
Ellenséges jelszavak kiabálásával zavarták meg közben Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök beszédét tegnap egy teheráni egyetem diákjai, a „halál a diktátorra” szavak skandálásával akadályozva őt beszéde elmondásában.

Ezért érintette nagyon rosszul a Tiszát, hogy kikerültek a támogatóik adatai a nyilvánosságba