Az előző hónapokhoz hasonlóan most is a vártnál kedvezőbb költségvetési helyzetről számolhat be a Pénzügyminisztérium (PM), amely ma teszi közzé az államháztartás tavalyi fő számait pénzforgalmi szemléletben. Az önkormányzatok nélküli, bruttó hazai össztermékhez mért hiányra a pénzügyi tárca a múlt hónapban 8,8 százalékos előrejelzést adott meg, ami a negyedik prognózist jelentette a tavalyi év során. Elemzők szerint nem kizárt, hogy a hiányadat végül egy-két tizedponttal kisebb lesz az utolsó előrejelzéshez képest, ez azonban nem sokat javít az összképen, az idei évre ugyanis 6,6 százalékos deficitet határozott meg az eredeti költségvetési törvény.
Az uniós elszámolásban mérvadó, eredményszemléletű kimutatás csak később lesz ismert, ám itt sem kizárt, hogy a végleges hiányszám valamivel a GDP tíz százaléka alatt marad. A helyzet azonban ennél a kimutatásnál is hasonló: a parlament eredetileg nyugdíjkorrekcióval 4,7 százalékos, nyugdíjkorrekció nélkül pedig 6,1 százalékos hiányt határozott meg a tavalyi évre, a túllépés tehát itt is óriási.
A tavalyi pénzforgalmi mérleget elsősorban az autópálya-trükközés uniós elutasítása borította fel, mivel Brüsszel nem hagyta jóvá a sztrádaépítések költségvetésen kívüli magyar elszámolását. Ennek nyomán a költségvetés tavaly az első ütemben 352 milliárd forintnyi, majd további 63 milliárd forintnyi autópálya-hitelt vállalt át, amely önmagában 1,8 százalékos hiánynövekedést jelentett. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a második tétel átvállalása már az idei büdzsét segíti, mivel a 63 milliárdos tételt tavaly novemberben még erre az évre kívánta elszámolni a pénzügyi tárca.
Elemzők szerint több hasonló, rejtett tétel is javíthatja a 2007-es költségvetés pozícióját. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a PM immár sokkal fontosabbnak tartja az idei tervek teljesülését, így a tavalyi évre számolhat el olyan kiadásokat – így például a MÁV-nak december utolsó napjaiban juttatott 24,4 milliárd forintot – is, amelyek az idei büdzsét terhelték volna.
Az ez évi költségvetés teljesíthető előirányzataira hívta fel a figyelmet Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő ügyvezető igazgatója, aki szerint a hosszú évek ellenkező tapasztalatai után a mostani előrejelzések azt mutatják, hogy a kormány kezdi ellenőrzés alatt tartani a költségvetési folyamatokat. Mint mondta, a korábbi évekre jellemző irreális előirányzatokkal szemben a jelenlegi prognózisok reális bevételi és kiadási tételeket írnak elő.
Hatéves csúcs az inflációban. Az idei első negyedévben a tíz százalékot súrolhatja az infláció – mutatják a portfolio.hu gazdasági portál számításai, amelyek szerint a pénzromlás üteme meghaladja majd a 2004-es áfasokknál mért szintet, és hat éve nem látott magasságokba emelkedik.

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot